Az ukránok szerint fegyvermentes övezetté kell tenni a zaporizzsjai atomerőművet

Az Energoatom ukrán állami atomenergetikai vállalat vezetője ma reggel arra szólított fel, hogy a zaporizzsjai atomerőművet tegyék fegyvermentes övezetté, és a helyszínt egy békefenntartó csapat biztosítsa.

A Reuters jelentése szerint ezt azután mondta a televízióban, hogy Ukrajna és Oroszország egymást vádolta az oroszok által megszállt Dél-Ukrajnában található atomerőmű – Európa legnagyobb atomerőműve – bombázásával.

Az Energoatom hivatalos Telegram-csatornáján Oroszországot vádolta az erőmű aláaknázásával. Állításuk szerint „az Orosz Föderáció sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek vezetőjét, Valerij Vasziljev vezérőrnagyot” idézik, és azzal vádolják, hogy azt mondta: „aknákat helyeztünk el a zaporizzsjai atomerőmű minden fontos létesítményében. És ezt nem titkoljuk az ellenségünk elől. Figyelmeztettük őket. Az ellenség tudja, hogy az erőmű vagy orosz lesz – vagy senkié”.

(Guardian)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!