141 millió eurónyi vagyont foglaltak le egy olasz építésztől, akiről úgy tartják, hogy ő tervezte Putyin luxuspalotáját
Az olasz adórendőrség több mint 141 millió euró értékű vagyont foglalt le egy ismert építésztől, akiről úgy tartják, hogy ő tervezte Vlagyimir Putyin orosz elnök Fekete-tengernél lévő luxuspalotáját. A hatóság közleménye azt írja, hogy az észak-olaszországi Brescia városában egy „ismert szakember” vagyonát foglalták le adóügyi szabálysértésekre hivatkozva. A lefoglalt tárgyak között volt egy helikopter, több luxusingatlan, készpénz, ékszerek és jelentős műkincsek.
Két forrás a Reutersnek azt mondta, hogy a vagyon a 63 éves Lanfranco Cirillóé. Később ezt Cirillo ügyvédje is megerősítette, hozzátéve, hogy ügyfele szerinte nem sértette meg az olasz adótörvényeket. Azt is elmondta, hogy a Cirillo évek óta Oroszországban él, és 2014-ben orosz állampolgárságot kapott.

Az ismert építész áprilisban interjút adott egy olasz televíziónak, ebben elismerte, hogy valóban ő tervezte az épületet, de azt mondta, hogy azt egy magánvállalkozás rendelte meg tőle, és nem állt kapcsolatban Putyinnal. „Őrültség azt gondolni, hogy egy ilyen fontos ország elnökének szüksége lenne arra, hogy egy palotát építsen magának” – mondta Cirillo a La7 csatornának adott interjúban.
A közel tizennyolcezer négyzetméteres palota 2014 után épült, becslések szerint négyszázmilliárd forintba került. Létezéséről először tavaly januárban számolt be az Alekszej Navalnijhoz köthető Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány, amely azt állította, hogy a palotát Vlagyimir Putyin használja. Az orosz elnök tagadta, hogy köze lenne az ingatlanhoz.
(Reuters)
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás