Több mint két év után teljesen újranyit Új-Zéland
Több mint két év koronavírus miatti lezárás után teljesen kinyitottak Új-Zéland határai vasárnap este – írja a Guardian. A szigetország a koronavírus-járvány első hulláma idején a bezárkózást választotta a védekezés elsődleges eszközeként, ezért 2020 márciusa után gyakorlatilag nem lehetett belépni Új Zélandra. Az ország végül idén áprilisban kezdett el kinyitni, ez a folyamat zárult le július végével.
Jacinda Ardern miniszterelnök az újranyitási beszédében kiemelte, hogy az Új-Zélandnak nagyon fontos a vendégszeretet, a nyitás pedig „hatalmas pillanat” az országnak. A döntés elsősorban a külföldi diákokat és a főleg kínai valamint indiai vízumköteles turistákat fogja érinteni.
A teljes nyitás azzal egy időben történik meg, hogy a Új-Zéland a világ egyik legfertőzöttebb országává vált az elmúlt hónapokban. A koronavírus legújabb variánsának terjedéséről itt írtunk bővebben.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom