Veszélyhelyzetet kellett elrendelni a majomhimlő miatt New Yorkban

2022. július 31. – 08:38

Másolás

Vágólapra másolva

A New York-i hatóságok szombaton közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek a majomhimlő terjedése miatt, a várost a járvány „epicentrumának” nevezve – írja a Guardian. „Folytatjuk a munkát szövetségi partnereinkkel, hogy további [oltóanyag] adagokat biztosítsunk” – áll a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló közleményében.

Eric Adams polgármester és Ashwin Vasan egészségügyi biztos bejelentése szerint akár 150 ezer városlakó is veszélyben lehet a fertőzés miatt. New Yorkban péntekig 1345 megbetegedést regisztráltak, ami messze a legtöbb az Egyesült Államokban: Kaliforniában 799 eset volt, az a második legtöbb.

Néhány napja New York kormányzója, Kathy Hochul hirdetett állami katasztrófa-veszélyhelyzetet, az állami egészségügyi hivatal pedig a majomhimlőt „a közegészségügyet fenyegető közvetlen veszélynek” nevezte, írja a lap.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) július 23-án globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlőt, San Francisco polgármestere pedig csütörtökön szükségállapotot hirdetett a növekvő számú megbetegedés miatt.

Május óta több mint 22 000 majomhimlős megbetegedést jelentettek közel 80 országból, és mintegy 75 haláleset gyanúja merült fel Afrikában, főként Nigériában és Kongóban. Pénteken Brazília és Spanyolország jelentett majomhimlővel összefüggő haláleseteket – ezek az első Afrikán kívüli eset, Spanyolország szombaton egy második majomhimlős halálesetet is jelentett.

A vírus hosszan tartó és szoros bőr-bőr érintkezéssel, valamint ágynemű, törölköző és ruházat megosztásával terjed. Elsősorban a férfiakkal szexuális kapcsolatot folytató férfiakat veszélyezteti, bár az egészségügyi tisztviselők hangsúlyozzák, hogy bárkit megfertőzhet. A vírus ritkán halálos, inkább csak a legyengült immunrendszerűek vagy a várandósok körében vezethet súlyos, halálos kimenetelhet.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!