Ferenc pápának nincs baja a nyugdíjazással, de még nem áll rá készen
A 85 éves Ferenc pápa lemondásáról egy ideje keringenek a pletykák, és ugyan a pápa idén július elején egyszer már cáfolta ezeket, most a legutóbbi kanadai körútján ismét megtette ezt, pontosítva a korábbi cáfolatot – írja a BBC.

„Nem katasztrófa lecserélni a pápát, nem tabu. A nyugdíjazás ajtaja nyitva áll, ez egy normális lehetőség. De a mai napig még nem kopogtam ezen az ajtón. Nem éreztem szükségét annak, hogy erre a lehetőségre gondoljak, de ez nem jelenti azt, hogy mondjuk két nap múlva nem kezdek el ezen gondolkozni” – mondta a pápa a lemondásáról.
A kanadai látogatás nagy részében kerekesszékben volt, ahogy a fenti nyilatkozatot is egy kerekesszékben ülve tette.
Ennek ugyan van köze az egészségügyi állapotához, de arról van szó, hogy az utóbbi hónapokban megerősödtek a térdproblémái, amelyek miatt sok időt kénytelen kerekesszékben tölteni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!