Ezt Kairóban nyilatkozta egy sajtótájékoztatón az orosz külügyminiszter és egyben az ország diplomáciájának első embere. „Segíteni fogunk az ukrán népnek, hogy felszabadítsák magukat a rezsim alól, ami abszolút ellenséges az emberekkel és a történelemmel szemben is” – mondta, azt fejtegetve, hogy egy új ukrán vezetés alatt a két ország népe békében élhet majd egymás mellett.
Áprilisban egyébként még ennek éppen az ellenkezőjét mondta: „Nincs szándékunkban a rezsim megváltoztatása, az ukrán emberek döntése, hogy kit választanak vezetőknek”.
(AFP)
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás