Nem csitulnak a kedélyek, tovább zajlanak az új katatörvény elleni tüntetések Budapesten

Nem csitulnak a kedélyek, tovább zajlanak az új katatörvény elleni tüntetések Budapesten
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Ma is tüntettek többek között Budapesten amiatt, hogy a magyar parlament kedden elfogadta a kisadózó vállalkozók tételes adójára vonatkozó jogszabály, az ún. katatörvény új változatát. A tiltakozók szerint a kisadózók számára a régihez képest jóval előnytelenebb az új jogszabály, ezért már megszavazása előtt, délelőtt tüntettek a Kossuth téren, a demonstráció aztán egész nap tartott, hídlezárással, rendőri kiszorítással. A Telex itt írta meg, hogy mi történt.

Szerdán is tiltakoztak az érintettek, ma pedig a Kétfarkú Kutya Párt hirdetett meg grillpartit az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez. A kezdési időpontban pár tucatnyian voltak, ekkor még csak a járdát foglalták el, majd folyamatosan nőtt a létszám. Egy buliszekérnek nevezett teherautó volt a tüntetés központi eleme, azon grilleztek és hangosítást is innen oldották meg. A „buliszekeret” keresztbefordították a hídon, majd pár perc múlva teljes szélességben blokkolták a forgalmat. Laptársunk, a Telex élő közvetítése itt olvasható.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!