A WHO szerint messze van még a koronavírus-járvány vége

Messze van még a koronavírus-járvány vége az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján úgy vélte, a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben, a WHO Covid-–19 vészhelyzeti bizottságának járványügyi értékelése kapcsán leszögezte: a Covid–19 továbbra is globális egészségügyi vészhelyzetnek minősül.
Az MTI beszámolója szerint hozzátette: mivel növekszik a vírus miatt kórházban ápoltak száma, így a kormányoknak ismét alkalmazniuk kell a már jól bevált járványügyi rendelkezéseket és módszereket, például a maszkviselést, a szellőztetést és a kezelési eljárásokat.
Múlt hét pénteki ülésén a bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a világ több térségében nőtt az újonnan regisztrált fertőzöttek száma, kiemelve, hogy e térségekben egyelőre nincsenek érvényben szigorúbb közegészségügyi rendelkezések.
A bizottság emellett hozzátette, hogy mivel csökkent a koronavírus-mintákon végzett génszekvenálások, illetve a tesztek száma, nehezebb felmérni az új vírusvariánsok hatásait, jóllehet az új mutációk akár veszélyesebbek is lehetnek a jelenlegieknél. Még úgy is, hogy kevésbé követik figyelemmel a vírus terjedését, az utóbbi két hétben harminc százalékkal nőtt világszerte az újonnan regisztrált esetek száma, elsősorban az omikron variáns BA.4 és BA.5 alvariánsai miatt – olvasható a bizottság jelentésében.
Ugyancsak kedden a WHO európai irodája a második emlékeztető oltás felvételét ajánlotta az időseknek és a veszélyeztetett csoportba tartozóknak. Hans Kluge, szervezet európai regionális igazgatója az ajánlást azzal indokolta, hogy a kontinensen nő az újonnan regisztrált koronavírusos megbetegedések száma.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!