Beléptek, és véletlenszerűen lőni kezdtek a vendégekre – 15 halott egy dél-afrikai bárban

2022. július 10. – 12:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennégy embert lőttek le egy sowetói bárban, három embert pedig válságos állapotban szállítottak kórházba a támadás után, közölte a dél-afrikai város rendőrsége. Később már azt jelentették, hogy 15-en haltak meg, és kilenc sérült van.

Még vizsgálják a támadás körülményeit, de az információk szerint egy kisbusszal érkező csapat férfi nyitott tüzet késő éjjel a bárban tartózkodókra.

Az egyik áldozat hozzátartozója a sowetói bár közelében, ahol 15 embert lelőttek – Fotó: Ihsaan Haffejee / AFP
Az egyik áldozat hozzátartozója a sowetói bár közelében, ahol 15 embert lelőttek – Fotó: Ihsaan Haffejee / AFP

A rendőrség közleménye szerint nem sokkal éjfél után egy csoport puskával és 9 mm-es pisztollyal felfegyverzett férfi lépett be a kocsmába, és véletlenszerűen lövöldözni kezdtek a bent ülő vendégekre.

„Hirtelen lövéseket hallottak, és az emberek megpróbáltak kiszaladni a kocsmából. Jelenleg nem áll rendelkezésünkre a teljes részlet arról, hogy mi volt az indíték, és miért céloztak ezekre az emberekre. Látható, hogy nagy kaliberű lőfegyvert használtak, és véletlenszerűen lőttek” – közölte Gauteng tartomány rendőrparancsnoka, Elias Mawela altábornagy.

(Reuters, Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!