Szlovénia Alkotmánybírósága: Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságát tiltó törvény

2022. július 9. – 15:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem egyeztethető össze az alkotmánnyal az azonos neműek házasságának és a gyermek örökbefogadásának tilalma a szlovén alkotmánybíróság szerint – közölte a szlovén közszolgálati televízióra (RTV) hivatkozva az MTI.

Az szlovén alkotmánybíróság kimondta, hogy az a törvényi szabályozás, amely előírja, hogy csak két különböző nemű ember köthet házasságot, és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe közösen gyermeket, nem egyeztethető össze az alkotmánnyal. A testület hat hónapot adott a parlamentnek, hogy módosítsa a diszkriminatív jogszabályt.

Az alkotmánybíróság két azonos nemű házaspár alkotmányjogi panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára. A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata „nem vezet be örökbefogadási jogot”, mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű partnerek számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.

A szlovén parlament még 2015 márciusában szavazta meg az azonos neműek házasságát legalizáló törvényt, akkor a jogszabály egyben megteremtette a párok örökbefogadási jogát is.

A Koalíció a gyermekekért civil szervezet a katolikus egyház támogatásával nem sokkal ezután aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy népszavazást kezdeményezzenek a törvényről. A 2015. december 20-án megrendezett referendumon a szlovének többsége elutasította az azonos nemű párok közötti házasságot engedélyező törvényt.

A parlament 2016 áprilisában ismét napirendre vette a törvényt, és újraírta azt. Eszerint azonos neműek nem köthetnek házasságot, csak bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek, de ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a házasságban élők, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés kivételével.

Szlovéniában a törvény 2006 óta engedélyezi a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek között, valamint az örökbefogadási jogot, ha a gyermek valamelyik fél korábbi kapcsolatából származik.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!