Több év börtönt is kaphat Oroszországban, aki háborút emleget

Az orosz parlament alsóháza szerdán olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely súlyos börtönbüntetést helyez kilátásba az „Oroszország biztonságát veszélyeztető nyilvános felszólalásokkal” szemben. A tervezett törvény a szóban forgó bűncselekményért hét évig terjedő börtönbüntetést ír elő.

Az alsóház (állami duma) megemelte a kémkedés és a „külföldiekkel folytatott bizalmas együttműködés” büntetési tételét is.

Ezek a törvényi szigorítások „az orosz nemzeti érdek védelmét szolgálják, megfelelő és időszerű választ adnak az országunk előtt álló kihívásokra” – nyilatkozott Vaszilij Piszkarjov, a törvényjavaslat egyik társszerzője a kormányzó Egyesült Oroszország párt nevében.

A javaslat értelmében mindazok a személyek, akik nyilvános felszólalásukban Oroszország biztonsága elleni fellépésre buzdítanak, mostantól kettőtől négy évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. A büntetési tétel öt évre növelhető, ha a felhívásukat a médiában teszik közzé, illetve hét évre, ha a bűncselekményt szervezetten követik el.

Az orosz fegyveres erők ellen felhasználható információk gyűjtése és az ellenségnek való átadása akár 20 év börtönbüntetéssel, míg a „külföldiekkel történő bizalmas együttműködés” akár 8 év börtönbüntetéssel is sújtható.

(MTI)

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!