Cáfolta a lemondásával kapcsolatos pletykákat Ferenc pápa

2022. július 4. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ferenc pápa nem tervezi, hogy a közeljövőben lemondana, és arról sem tud, hogy rákos megbetegedése lenne, jelenleg is a következő külföldi útjait szervezik – írja a Reuters.

Május óta egyre több pletyka keringett arról, hogy 85 éves Ferenc pápa lemondásra készül, tervezett programjai is ebbe az irányba mutattak. Ezt a szóbeszédet – bár hosszú idő után – de egyértelműen cáfolta az egyházfő. Elmondta, hogy hamarosan Kanadába látogat, és nagyon reméli, hogy a közeljövőben el tud majd utazni Kijevbe és Moszkvába is.

Vatikáni rezidenciáján adott interjúban a pápa azt is tagadta, hogy rákos beteg lenne és azzal viccelődött, hogy

„nekem erről az orvosaim nem szóltak”.

Beszélt térdbetegségéről is, ami sok esetben megakadályozta abban, hogy el tudja látni egyházfői kötelességeit. Azonban megismételte gyakran hangoztatott álláspontját, miszerint egy napon lemondhat, ha egészségi állapota ellehetetleníti az egyház irányítását – ez XVI. Benedek lemondása előtt gyakorlatilag elképzelhetetlen volt.

A 90 perces interjúban Ferenc pápa az aktualitásokra áttérve, az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével kapcsolatban, ami az abortusz alkotmányos védelmének eltöréséről szól, annyit közölt, hogy továbbra is elítéli az abortuszt. A kérdés jogi oldaláról azonban nem szeretett volna nyilatkozni. Moszkvai és kijevi, tervezett útjával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy mindkét városba nagyon szeretne eljutni, és bízik benne, hogy segítéségével a béke irányába tudják elmozdítani a konfliktust.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!