Boris Johnson lemondana, ha magára kéne hagynia Ukrajnát

2022. június 25. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson. brit miniszterelnök lemondana, ha a gazdasági nehézségek mellett túl költséges lenne az ukrán emberek támogatása, írja a Guardian.

A BBC kérdésére, miszerint van-e olyan körülmény, ami miatt lemondana, Johnson azt válaszolta: „Ha azt mondanák nekem, fel kell adnunk Ukrajna ügyét, akkor elfogadnám, hogy elvesztettem egy fontos vitát, és távoznék.”

Johnson hozzátette, tart attól, hogy a háború gazdasági hatásai egy olyan béke megkötésére kényszeríthetik Ukrajnát, amely igazából nem áll az érdekében. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök győzelmének következményei veszélyeztetnék a nemzetközi rendet és „hosszú távú gazdasági katasztrófát” okoznának.

Boris Johnson a Nemzetközösség vezetőinek csúcstalálkozóján a ruandai Kigaliban 2022. június 24-én – Fotó: Dan Kitwood / AFP
Boris Johnson a Nemzetközösség vezetőinek csúcstalálkozóján a ruandai Kigaliban 2022. június 24-én – Fotó: Dan Kitwood / AFP

Johnson pozíciója nem nevezhető épp stabilnak Nagy-Britannia élén. A 2021 őszén kirobbant partibotrányok után jelentősen csökkent mind személyes, mind pártja népszerűsége. Több elvesztett időközi választás után június elején a Konzervatív Párt képviselői bizalmi szavazást tartottak ellene, amit ugyan túlélt, de intő jelnek tekinthető, hogy a frakció 41 százaléka ellene szavazott. A brit miniszterelnök nehéz helyzetéről itt írtunk bővebben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!