Újabb, ezúttal 450 millió dolláros katonai csomagot küld az USA

2022. június 24. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

450 millió dollár értékben küld hadianyagot az Egyesült Államok Ukrajnába, jelentette be még csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Twitteren.

A csomagban lesznek több ezer lőszer, 18 parti és folyami járőrhajó, valamint HIMARS rakétarendszerek. Utóbbiakból éppen tegnap érkezett meg az első szállítmány Ukrajnába, és a vezetés nagyon örült ennek, mert rendkívül hathatós fegyverről van szó: egy HIMARS hat darab 227 mm-es, GPS-irányítású rakétát képes kilőni egyszerre.

John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács stratégiai kommunikációért felelős koordinátora elmondta, hogy Washington szorosan együttműködik Kijevvel annak megállapításában, hogy az egyes csomagokban mely fegyvertípusok tudnák a legjobban kielégíteni az igényeket. „Azért csináljuk ezt így, hogy igazodjunk a harctéren zajló eseményekhez” – mondta a koordinátor csütörtökön.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!