A Kreml európai belügynek tekinti a Moldova és Ukrajna uniós tagjelöltségét

2022. június 24. – 14:03

Másolás

Vágólapra másolva

Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője sajtótájékoztatót tartott, ahol szóba került az is, hogy mit szól Moszkva Ukrajna és Moldova uniós tagjelöltségéhez.

Peszkov szerint ez a téma európai belügy. Azt mondta, Oroszország és az európai blokk kapcsolatát már „nagyon nehéz lenne tovább rontani”. „Nagyon fontos számunkra, hogy ezek a folyamatok ne okozzanak további problémákat számunkra, és ne okozzanak további problémákat az érintett országok velünk való kapcsolataiban” – tette hozzá.

Moldovával kapcsolatban külön megjegyezte, hogy a volt szovjet ország „európaibb akar lenni, mint maguk az európaiak”. „Azt hiszik, hogy az európaiak annál jobban fogják kedvelni őket, minél oroszellenesebbnek tűnnek.”

Peszkov reagált arra is, hogy a német gazdasági miniszter a Spiegelnek adott interjújában azt pedzegette, lehetséges, hogy a Gazprom által felépített Északi Áramlat 2 gázvezeték részeit a Balti-tenger partján átalakítanák LNG-terminállá. A szóvivő szerint ha ezt meglépi Németország, az ügy jogi úton folytatódik (szó szerint azt mondta, „onnantól már az ügyvédek dolga lesz”).

(The Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!