New York-i szövetségi ügyészek harmincévnyi börtönbüntetést kértek a szexkereskedelemért elítélt Ghislaine Maxwellre, Jeffrey Epstein volt szeretőjére – írja a Guardian. Június közepén a 60 éves nő ügyvédjei a javasolt húsz évnél „jóval” alacsonyabb büntetést kérvényeztek.
Maxwell egy „számító, kifinomult és veszélyes bűnöző volt, aki sebezhető fiatal lányokat zsákmányolt ki” – érveltek az ügyészek a súlyos ítélet mellett. Epstein egykori szeretőjét és üzlettársát 2021 decemberében három hétig tartó tárgyalás után hat vádpontból ötben találták bűnösnek.

Maxwellt azzal vádolták, hogy 1994 és 2004 között négy kiskorú lányt szervezett be abból a célból, hogy a milliárdos Epstein és barátai szexuálisan bántalmazhassák őket. A per következő szakasza várhatóan június végén kezdődik, amikor a bíró megállapítja majd, hogy Maxwell pontosan mekkora börtönbüntetést kapjon, ami akár 65 évnyi is lehet.
A perről szóló részletes cikkünket itt olvashatja.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás