Vármegyére neveznék át a megyéket Magyarországon
„A történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányok vívmányaira való tekintettel” vármegyékre neveznék át a magyarországi megyéket egy új Alaptörvény-módosítás javaslat szerint – derült ki kedd este.
Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető indoklásában azt írta, hogy a magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdve egészen 1949-ig a vármegyék voltak. „A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg. A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.”
„Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti”
– fogalmaz a Fidesz frakcióvezetője a Telex szerint.
Az vármegye kifejezés használatával Kocsis kifejtette: jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma „a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése”.
A frakcióvezető mellett ugyanakkor Varga Mihály magyar pénzügyminiszter is benyújtott egy törvényjavaslatot, amelyben többek közt az szerepel, hogy főispánokká neveznék át a kormánymegbízottakat.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás