A brit hírszerzés szerint az ukránok először értek el sikereket a nyugatiak által adományozott Harpoon hajók elleni robotrepülőgépekkel.
A britek úgy tudják, hogy az ukránok június 17-én egy orosz vontatóhajót találtak el, amely személyzetet és fegyvereket is szállította a Fekete-tenger északnyugati részén található Kígyó-szigetre.
A hírszerzői összefoglalóban még az áll, hogy az ukrán parti őrség nagyrészt semlegesítette Oroszországot a fent említett térségben, így az oroszok nem tudják teljesen ellenőrzésük alatt tartani ezt a területet. A mostani erőviszonyok alapján Odesszának sem kell attól tartania, hogy a tenger felől veszélyeztetik.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás