Vihar a szlovén médiában: Orbán-recept, magyar pénz, neonácik

Legfontosabb

2022. június 19. – 14:03

frissítve

Vihar a szlovén médiában: Orbán-recept, magyar pénz, neonácik
Janez Janša – Fotó: Jure Makovec / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal a 2022-es áprilisi parlamenti választások előtt a Demokracija nevű szlovén hetilapban megjelent egy cikk, amely leleplezi a “deep state”-et (az országot a kormány helyett titokban irányító háttérhatalmi összeesküvés), és egy, “az úgynevezett civil szervezetek világhírű szakértőjével” készült interjút ajánl olvasói figyelmébe.

A Demokraciját a Szlovén Demokrata Párt (SDS) lapjának tartják – és amint arról többen beszámoltak, a lap mögött álló kiadó egy része is a párt tulajdonát képezi. A lap sokak szerint ugyanannak a nyers, jobboldali populista retorikának a szócsöve, amiről az SDS vezetője, és (most már) volt miniszterelnöke, Janez Janša elhíresült.

Amióta Janša április 24-én veszített a választásokon, a Demokracija megállás nélkül szidalmazza utódját, a Szabadság Mozgalom színeiben indult Robert Golobot, aki új embernek számít a szlovén politikában. „Bevezeti az iskolákba az LGBT-propagandát!” – figyelmeztette olvasóit a lap májusban. A Nova24 nevű népszerű szlovén híroldal (amelynek alapítói és résztulajdonosai szintén SDS tagok) pedig egy SDS politikust idézve állítja, hogy a baloldal „radikális muzulmán migránsokkal akarja elárasztani Szlovéniát”.

Hogy Janša médiatámogatói nincsenek oda a zöldpárti és liberális Golobért, nem meglepő. A Demokracija és más SDS-közeli médiumok viszont sokkal messzebb mentek a sima kritikánál: kapcsolatot építettek ki a szélsőjobbal, és átvették-átmosták annak főbb témáit.

A Demokracija és a hozzá kapcsolódó kiadványok rendszeresen dicsérik és népszerűsítik a szélsőjobboldali eszméket. A magazin nem csupán antiszemita összeesküvés-elmélet hívőkkel készített és jelentetett már meg interjúkat, de olyan tartalmakat is közöl, amelyek az úgynevezett “Nagy Lakosságcsere Elméletet” (egy olyan összeesküvés-elmélet, amely szerint a háttérhatalom a nyugati világ fehér, keresztény lakosságát színes bőrű migránsokra szeretné lecserélni) népszerűsítették. Ez a teória már többször volt szélsőjobboldali indíttatású terror- és erőszakos cselekmények ihletője.

A fentebb említett, 2022 áprilisi cikkben idézett „világhírű szakértő” például egy Scott Howard nevű szélsőséges amerikai figura. A Demokracija egy hónappal korábban már megjelentetett egy fejezetet Howard könyvéből – amely valójában egy nagy antiszemita értekezés. A könyvet egy, a fehér felsőbbrendűséget hirdető, jelentéktelen kiadó publikálta, amely nyíltan népszerűsíti számos, régóta halott náci szerző írásait. Februárban a Nova24 is megjelentetett egy hasonló, valamelyest rövidebb részletet Howard könyvéből.

Szlovén újságírók már régebben jelezték, hogy az SDS párt feltételezhetően kapcsolatban áll szélsőjobboldali extrém elemekkel, akik között neonáci tanokat nyíltan hirdető csoportok is vannak. A Bellingcat által átvizsgált, szabadon hozzáférhető képek alátámasztják állításaikat, miszerint a Demokracija egyik termékeny szerzője az egyik ilyen szélsőjobboldali csoportosulás tagja.

Az SDS-hez köthető médiumok mindegyikében egyértelműen a fősodorba kerültek a szélsőséges gondolatok. A Bellingcat által megszólaltatott szakértők egyetértenek abban, hogy az SDS médiagépezete Janša választási veresége ellenére nem fog eltűnni.

A Demokracija 2022. március 23-i vezércikkének címe: „A Nyílt Társadalom Alapítvány és a Soros hálózat”. A cikk egy szélsőjobboldali kiadónál megjelent könyv egyik fejezetének szlovén fordítása. A “cikk” bevezetője szerint Soros “a hírhedt milliárdos”, akinek a “csápjai” az összes volt Jugoszláv tagköztársaságban és kelet Európa-szerte jelen vannak.
A Demokracija 2022. március 23-i vezércikkének címe: „A Nyílt Társadalom Alapítvány és a Soros hálózat”. A cikk egy szélsőjobboldali kiadónál megjelent könyv egyik fejezetének szlovén fordítása. A “cikk” bevezetője szerint Soros “a hírhedt milliárdos”, akinek a “csápjai” az összes volt Jugoszláv tagköztársaságban és kelet Európa-szerte jelen vannak.

Janez Janša neve Szlovénián kívül nem feltétlenül közismert, de ő és pártja, az SDS a Jugoszláviától való függetlenedés óta részt vesznek az ország politikai életében. Janša valamikor a Demokracija főszerkesztője volt, majd miután több ellenzéki pártot is képviselt a parlamentben, 1993-ban az SDS elődjének elnöke lett.

Janša vezetése alatt az SDS csupán egyetlen teljes ciklus során vezette az országot (2004 és 2008 között). Második miniszterelnöki megbízatásából egy évet töltött ki, majd 2013 februárjában korrupciós vádak miatt felfüggesztették. Később a korrupciós vádak kapcsán letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de fellebbezett, és végül felmentették.

Amikor 2020 elején felbomlott a szlovén kormány, Janša és az SDS koalíciót alakítva került hatalomra. Röviddel ezután már azzal vádolták, hogy a jogállamiságot aláásva a Magyarországéhoz hasonló „illiberális demokrácia” irányába próbálja vinni Szlovéniát. Janša azzal is hírhedtté vált, ahogyan ellenfeleit az SDS-közeli médián keresztül és a saját Twitter-csatornáján támadta.

Az SDS médiagépezete

Az SDS idővel saját médiagépezetet épített ki, hogy ellenálljon a szlovén médiában szerintük tapasztalható baloldali elfogultságnak. A Demokracija már megvolt, de ennél többre volt szükségük. Janša 2015-ben bejelentette, hogy pártjuk támogatja egy kifejezetten a pártot képviselő médiaszolgáltató létrehozását – és röpke egy évvel később el is indult a Nova24.

Janša stratégiája viszont nem a semmiből bújt elő. Szakértők szerint az SDS Orbán Viktor mintáját követte, aki legutóbbi választási győzelme után az idén májusban Budapesten megrendezett CPAC konferencián nyíltan ki is mondta, hogy a siker titka, hogy „legyen saját médiád”.

A Freedom House budapesti székhelyű kutatási igazgatója, Csáky Zselyke a Bellingcatnek adott nyilatkozatában azt mondta,

„Janša azért másolta le Orbán médiastratégiáját, mert látta, hogy működik. Ennyi.”

Véleménye szerint Janša szerette volna utánozni Orbán választási sikereit: „Orbán sikerei javarészt annak a – nevezzük így – párhuzamos valóságnak köszönhetők, amit a hűséges kormánypárti média az elmúlt évtized alatt felépített”.

“Szülők! Óvakodjatok! Az új koalíció az iskolákban akarja terjeszteni az LGBT ideológiát!” – ez a címe egy -nyilvánvalóan Robert Golob új kormányára utaló – 2022 májusi Nova24 cikknek.
“Szülők! Óvakodjatok! Az új koalíció az iskolákban akarja terjeszteni az LGBT ideológiát!” – ez a címe egy -nyilvánvalóan Robert Golob új kormányára utaló – 2022 májusi Nova24 cikknek.

A stratégia sikeresnek is tekinthető. A Similarweb weboldal-elemző szerint a Nova24-et havonta átlagosan 3.2 millióan olvassák, míg a Demokracija havi látogatóinak száma 800 000 fő. Mindkét weboldal elérhető angol nyelven is.

A Demokracija kiadója egy Nova Obzorja (Új távlatok) nevű kiadó, amely könyviadással is foglalkozik – többek között a Generation Identity nevű szélsőjobboldali csoportosulás szlovén ágának két könyvét is ők adták ki.

Az Oštro nevű szlovén oknyomozó portál és a dél-kelet európai Media Observatory projekt egyaránt arról számoltak be, hogy

“az említett vállalkozások mindegyikének anyagi támogatásában meghatározó szerepet töltöttek be olyan magyarországi befektetők, akik közeli politikai kapcsolatot ápolnak Orbán Viktor kormányával.”

A nyilvánosan elérhető cégjegyzék szerint 2022 júniusáig a Nova Obzorja tulajdonrészének alig több, mint 30 százalékát birtokolta az SDS. A többségi tulajdonrész 2022 májusáig egy magyar cég tulajdonában volt, amelynek többségi részvényese Schatz Péter. Schatz korábban az MTVA üzleti és termékfejlesztési igazgatója volt, és a résztulajdonában állt az Orbán-párti bulvárlap, a Ripost. Ami az OCCRP nevű oknyomozó csatorna szerint “kulcsszerepet játszott a magyar kormánypárti média külföldi terjeszkedésében”.

Egy 2021 augusztusi Nova24 cikk címe: “Támogassuk a magyarokat az LGBT propaganda és az illegális bevándorlók rájuk kényszerítése elleni harcban!”
Egy 2021 augusztusi Nova24 cikk címe: “Támogassuk a magyarokat az LGBT propaganda és az illegális bevándorlók rájuk kényszerítése elleni harcban!”

2022 júniusában arról számolt be a szlovén média, hogy Schatz cége eladta többségi részesedését a Nova24-nek. A nyilvánosan elérhető cégjegyzék arról tanúskodik, hogy a NOVA24 tévécsatornát működtető cég  2022. május 25-én vette át a Nova Obzorja többségi irányítását.

2021-ben egy másik, SDS-hez köthető médiavállalkozás is létrejött, ez pedig a Nacionalna Tiskovna Agencija (NTA, vagyis Nemzeti Sajtóügynökség), amelyet SDS-közeli személyek gründoltak. Az NTA elég gyorsan bekerült a hírekbe – és nem éppen pozitív kontextusban. A céget alapító, állítólagos SDS-tag Aleš Ernecl, aki egyben az első főszerkesztő is volt, 2021 márciusában egy nemzetközi szélsőjobboldali podcast adásában állítólag azzal dicsekedett, hogy az NTA egy “fasiszta médiaszolgáltató". Az ezt követő közfelháborodás hatására Ernecl otthagyta az állását, de utóda, Urban Purgar is gyorsan a címlapokra került miután a Twitteren hősnek nevezte Hitlert.

Ennyi negatív médiafigyelem után Janša és az SDS egyaránt elhatárolódott az NTA-tól. A weboldal azóta minimális aktivitással fut, időnként megjelenteti a Hagyomány a Zsarnokság Ellen (“Tradicija Proti Tiraniji”) nevű szélsőjobboldali szervezet egy-egy cikkét, valamint az SDS parlamenti képviselője, Branko Grims és a Nova24-be rendszeresen író Andrej Sekulović írásait közlik.

Antiszemiták, fehér nacionalisták, és a Nagy Lakosságcsere

Ez a szlovén politikában befolyásos kapcsolatokkal rendelkező médiagépezet azóta több, bevallottan szélsőjobboldali szereplőnek is hízelgő figyelmet szentelt. Közéjük tartozik Kevin MacDonald, akit a Southern Poverty Law Centre (SPLC) “a neonáci mozgalom kedvenc akadémikusának” nevez. MacDonald nézetei szerint az antiszemitizmus a zsidók cselekedeteire adott jogos reakció.

Egy, Sekulović által készített 2020 júniusi interjúban, amely a Demokracija állítása szerint az egyik legolvasottabb anyaguk volt abban az évben, MacDonald bőséges teret kapott arra, hogy ezeket a nézeteket terjessze. A „zsidók aláásó tevékenységére" panaszkodott, és arról beszélt, hogy „a zsidók viselkedése árt az európaiak érdekeinek”. Az interjút a Nova24 is megjelentette.

A Nova24 2020 júniusi címlapja a szélsőjobboldali íróval készült interjúval: “Kevin MacDonald, pszichológia professzor: „Nem vagyok optimista a nyugati civilizáció jövőjével kapcsolatban”.
A Nova24 2020 júniusi címlapja a szélsőjobboldali íróval készült interjúval: “Kevin MacDonald, pszichológia professzor: „Nem vagyok optimista a nyugati civilizáció jövőjével kapcsolatban”.

Egy másik, szélsőjobboldali eszméket hirdető személy, akinek az SDS-közeli sajtó rendszeresen teret ad, Tomislav Sunić. A horvát-amerikai szélsőjobboldali szerző Holokauszt-tagadókkal és neonácikkal is közösséget vállalt már. 2009-ben például „a zsidóság iránti intellektuális szolgalelkűség” miatt sajnálkozott Sunić. A Nova24 weboldala számára 2021 decemberében készített vele interjút Sekulović. Legutóbbi könyvének szlovén kiadását a Nova Obzorja gondozta; 2022-ben pedig Sunić személyesen is promótálta a könyvet Ljubljanában.

De nem csak ezeknek a szélsőjobboldali figuráknak adtak teret és dicséretet. Ide tartozik még Ricardo Duchesne, kanadai fehér nacionalista, akivel 2020 februárjában készült interjú, majd a nézeteit novemberben egy cikkben is ismertették. A svéd szésőjobboldali hátterű kiadó-tulajdonos, Daniel Friberg cikkei 2019 októberében jelentek meg a Demokracijában és a Nova24 hasábjain, míg 2021 októberében az amerikai fehér nacionalistát, Jared Taylort dicsérte egy Demokracija cikk. (A fehér nacionalizmus azt a meggyőződést vallja, hogy a fehér ember egy faj; a fehér faji és nemzeti identitás kialakítására és fenntartására, illetve a fehér nemzet vagy "fehér etno-állam" megteremtésére törekszik.)

A korábban már említett, Generation Identity nevű szélsőjobboldali csoportosulás szlovén ágának 2020 szeptemberében még az is összejött, hogy SDS-közeli sajtóorgánumok és weboldalak mellett hirdesse magát a Nova24 tévéadásának egy reklámszünetében – egy, az akkori éppen miniszterelnök Janez Janšával készült interjú során.

Ugyanabban a hónapban a Demokracija a Patriotic Alternative (Hazafias Alternatíva) nevű csoport képviselőjével, Laura Towlerrel közölt interjút. Ez a csoport a brit Hope Not Hate nevű szervezet szerint az ország „legnagyobb fasiszta szervezete”. Az interjúban Towler többször utal az úgynevezett Nagy Lakosságcsere összeesküvés-elméletre. Állítása szerint „a kormányban és a médiában a nyitott határokat szorgalmazó, prominens pozíciókat betöltők között túlreprezentáltak a zsidók". Az interjút később az SDS párt hivatalos weboldala is átvette.

Képernyőkép a Patriotic Alternative vezető szélsőjobboldali aktivistájával 2020 szeptemberében készült interjúról, amelyet az SDS párt hivatalos weboldala is megjelentetett. Ebben az időben a párt vezetője, Janez Janša volt Szlovénia miniszterelnöke.
Képernyőkép a Patriotic Alternative vezető szélsőjobboldali aktivistájával 2020 szeptemberében készült interjúról, amelyet az SDS párt hivatalos weboldala is megjelentetett. Ebben az időben a párt vezetője, Janez Janša volt Szlovénia miniszterelnöke.

Amikor a Bellingcat az SDS-nél afelől érdeklődött, hogy miért vette át a párt weboldala ezt a cikket, egy képviselőtől emailben azt a választ kaptuk, hogy annál a sajtóorgánumnál keressük a választ, amely eredetileg megjelentette a cikket – de érdemleges választ nem kaptunk.

A Nagy Lakosságcsere elméletét Renaud Camus francia szerző tette népszerűvé. Eszerint a háttérhatalom az európai fehér bőrű lakosságot szándékosan nem fehér bőrű lakosságra cseréli. Ennek az alaptalan összeesküvés-elméletnek a hívei szerint ez a lakosságcsere az elit – őket gyakran a zsidókkal azonosítják – terve, amit nem csupán a bevándorláson keresztül, hanem az Európán kívülről származó lakosság magasabb születési rátájával szeretnének megvalósítani. A teória rendszeresen szolgáltat indítékot szélsőjobboldali erőszakos cselekedetek elkövetői számára, többek között a christchurchi és a buffaloi tömeggyilkos merénylő is hivatkozott rá kiáltványában.

A Demokracija weboldala számára 2020-ban Sekulović készített is egy interjút Camus-val, erről később azt állították, hogy a platform egyik legolvasottabb angol nyelvű cikke volt abban az évben. Az interjú során Camus konkrétan is említette a Nagy Lakosságcserét, és arra biztatta az olvasókat, hogy „tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak elkerülésére”. Az interjút a Nova24 szlovén nyelven is megjelentette.

A Nagy Lakosságcsere Elméletének főbb pontjait így foglalja össze egy, a Nova24 címlapján 2021 novemberében megjelent főcím: „Az európai fehér lakosság „kicserélésének” vagyunk tanúi: az ok a tömeges migráció és a migránsok közötti magas születésszám”.
A Nagy Lakosságcsere Elméletének főbb pontjait így foglalja össze egy, a Nova24 címlapján 2021 novemberében megjelent főcím: „Az európai fehér lakosság „kicserélésének” vagyunk tanúi: az ok a tömeges migráció és a migránsok közötti magas születésszám”.

Úgy tűnik, hogy az ezekhez a weboldalakhoz köthető, meghatározó személyiségeket különösen foglalkoztatja a Nagy Lakosságcsere – vagy, ahogy szlovén nyelven általában utalnak rá: Velika Zamenjava.

A Nova24 2022 februárjában jelentetett meg egy cikket a Nova Obzorja akkori igazgatója és egyben a Demokracija akkori főszerkesztője, Jože Biščak tollából, aki arra bíztatta az olvasót, hogy ha még mindig úgy gondolja, hogy a Nagy Lakosságcsere csak egy összeesküvés-elmélet, akkor ébredjen fel. 2022 májusában Biščak egészségügyi okokra hivatkozva mindkét helyen felmondott.

"Miután a globalisták látták, hogy az Afrikából és Ázsiából érkező beáramlás nem elég, és a gép túl lassan forog, a klímaváltozás elleni küzdelem nevében megalkották a (fehér) antinatalizmus filozófiáját"

– állította Biščak februári írásában.

A Nagy Lakosságcsere témája még az SDS párt hivatalos weboldalára is felkerült. A régóta az SDS parlamenti képviselőjeként dolgozó Branko Grims, a Demokracija számára írt „Zajlik a nagy lakosságcsere!” című írását 2022 márciusában, a parlamenti választások előtt jelentette meg az SDS weboldala egy, a szlovén baloldalt támadó bejegyzés részeként. Grims az NTA hasábjain is publikált már, amely Andrej Sekulovićot – aki a Demokracija és a Nova24 rendszeres szerzője – egyik vezető szerzőjeként tünteti fel.

A Bellingcat azzal kapcsolatos kérdésére, hogy mi motiválta őket a fenti nézőpontok publikálására a Nova24 és a Demokracija sem reagált.

Hagyomány, zsarnokság és tetoválások

Sekulović, aki a szélsőjobboldali figurákkal készült interjúk többségének készítője, nem kis mértékben járul hozzá az említett weboldalak tartalmához. A Nova24 és a Demokracija is több tucatnyi írás szerzőjeként tünteti fel; szinte mindegyik 2020 márciusa után, vagyis Janša koalíciós kormányának hatalomra kerülése után született. 2020 decemberétől kezdődően a Demokracija angol nyelvű weboldalának 629 bejegyzése mellett szerepel szerzőként a neve.

Sekulović cikkei hemzsegnek a leplezetlen antiszemita retorikától. 2021 októberében például a Nova24-en a Rotschild bankárcsaládról értekezett, a cikket a Rodoljub nevű laptól vették át, amelynek tulajdonosa szintén a Nova Obzorja. A hivatalos szlovén médiajegyzék szerint Sekulović a Rodoljub főszerkesztője. Az elnevezés egyébként szlovén nyelven azt jelenti: hazafi.

"Nemzetközi pénzemberekként és a különböző felforgató mozgalmak és háborús felek finanszírozóiként a Rothschildok nyomot hagytak a világtörténelemben, saját és "törzsük" érdekei szerint alakítva azt"

– írta Sekulović.

Számos bizonyíték utal arra, hogy Sekulović – miközben nyilvánvalóan SDS-közeli sajtóorgánumok alkalmazásában áll – maga is egy szélsőjobboldali csoportosulás tagja.

A Hagyomány a Zsarnokság Ellen (Tradicija Proti Tiraniji) olyan „metapolitikai szervezetként” aposztrofálja magát, amely szélsőjobboldali témákról publikál. Marginális csoportról van szó: Telegramon 250, Instagramon pedig 320 követője van. A szervezet többek között az Action Zealandia nevű új-zélandi neonáci szervezettel, és az amerikai szélsőséges Robert Rundóval jelentetett meg interjúkat a weboldalán.

2021 májusában a csoport olyan fotókat tett közzé (a csoport tagjainak arcát kitarták), amelyeken a nácikkal együttműködő szlovén nemzetőrökre emlékeztek, akiket 1945-ben Tito partizánjai végeztek ki. Erik Valenčić szlovén újságíró szerint a képeken szereplő egyik férfi maga Sekulović, aki egyben a szélsőjobboldali csoportosulás egyik kulcsfigurája is.

A Hagyomány a Zsarnokság Ellen Telegram oldalán 2021 május 27-én megjelentetett kép
A Hagyomány a Zsarnokság Ellen Telegram oldalán 2021 május 27-én megjelentetett kép

Ha a képen szereplő (balról a második) férfi lábán látható tetoválást összehasonlítjuk Sekulović saját fotóival, valóban úgy tűnik, hogy ő lehet a Tradicija Proti Tiraniji képén, habár a bizonyítékok nem perdöntőek.

Az alábbi kép Sekulović nyilvános Facebook oldaláról való, szépen látszik a lábán a tetoválás:

Ezen a 2021 novemberében készült fotón (Facebook) Andrej Sekulović szerepel, a lábán pedig látszik egy Fekete Nap (a náci Németorszában és a neonácik által használt jelkép) tetoválás
Ezen a 2021 novemberében készült fotón (Facebook) Andrej Sekulović szerepel, a lábán pedig látszik egy Fekete Nap (a náci Németorszában és a neonácik által használt jelkép) tetoválás

A karon, illetve a lábon látható tetoválások közelebbről:

Sekulović Facebook-oldalán csak néhány fotó nyilvános, de ezek között akad olyan, amelyen jól kivehetők a tetoválásai. Van például olyan, ahol a karján egyértelműen felismerhetők a szélsőjobb követői körében népszerű tetoválások. Ilyen például a csuklóján lévő „wolfsangel” (náci jelkép, melyet a Wehrmacht és az SS is használt), a Fekete Nap jelképe a bal karján, vagy a rúnaírással tetovált szöveg.

Az alábbi, 2020 májusában készült fotón még nem látni a lábán a Fekete Nap tetoválást. Ez csupán a 2021 eleje után készült képeken jelent meg. A karján lévő összes többi, jellegzetes tetoválás viszont megegyezik.

Egy másik, 2021 októberéből való Hagyomány a Zsarnokság Ellen bejegyzés további összehasonlítást tesz lehetővé. Bár az illető arcát kivágták a képből, az azon szereplő személy tetoválásai nagyon hasonlítanak a Sekulović Facebook-oldalán látható tetoválásokhoz – a jelképek és azok elhelyezkedése is megegyezik.

A TPT 2021 októberi bejegyzésében ugyanaz a „Wolfsangel” látható a jobb karon mint Sekulović esetében, és a többi tetoválás is megegyezik.
A TPT 2021 októberi bejegyzésében ugyanaz a „Wolfsangel” látható a jobb karon mint Sekulović esetében, és a többi tetoválás is megegyezik.
A karon lévő tetoválás egy részlete
A karon lévő tetoválás egy részlete

A fenti bizonyítékok együttes vizsgálata azt sugallja, hogy Valenčić állításának – miszerint van kapcsolat Sekulović és a Hagyomány a Zsarnokság Ellen között – van alapja.

Sekulović a Bellingcat többszöri megkeresésére sem reagált erre.

Miért dolgozik a szélsőjobbnak?

Felmerül a kérdés, hogy vajon miért ír Sekulović olyan gyakran a fősodorban politizáló jobboldali párthoz tartozó sajtónak? És egyáltalán: miért tartja annyira elfogadhatónak az SDS az általa hirdetett nézeteket, hogy újságíróként alkalmazza?

A szlovén médiában régóta téma, hogy a szélsőjobb egyes képviselői otthon érzik magukat az SDS-ben. Anuška Delić szlovén újságíró még 2011-ben beszámolt róla, hogy a „Vér és tisztelet” nevű neonáci hálózat egyes tagjai az SDS színeiben indultak a választáson. Mindössze néhány héttel Janša 2012-es újraválasztása után eljárás indult ellene, mert állítólag minősített információkat jelentetett meg. A médiafigyelő szervezetek és Delić azt állították, hogy a vád politikai indíttatású. 2015-ben ejtették is az ellene felhozott vádakat.

"Az SDS pártként soha nem beszélt igazán nyíltan azokról a szélsőjobboldali szereplőkről és eszmékről, amelyek egy jó tucat évvel ezelőtt kezdtek átláthatatlanul összpontosulni a köreikben" – nyilatkozta az Oštro alapítója, Delić a Bellingcatnek.

Példaként Žan Mahničot hozza fel Delić, aki az SDS parlamenti képviselője, és aki Janša 2020-2022 közötti kormányában nemzetbiztonsági tanácsadó volt. Mahničot többször is összefüggésbe hozták szlovén szélsőjobboldali csoportokkal. Delić hozzáfűzi, hogy az SDS 2004-2008 közötti első mandátuma során elképzelhetetlen lett volna egy ilyen háttérrel rendelkező személy kinevezése a posztra, de 2020-ra ez már nem jelentett problémát.

Amikor a Bellingcat megkérdezte az SDS-t, hogyan reagálnak ezekre az állításokra, amelyek szerint régóta kapcsolatban állnak szélsőjobboldali szélsőséges szereplőkkel, a párt érdemben nem válaszolt. "Szlovéniából valaki a Szlovén Demokrata Párt elleni hamis vádakat közölt önökkel" – ennyit írt az SDS szóvivője emailben. Az Európai Néppárt (EPP), az a páneurópai politikai csoportosulás, amelynek az SDS is tagja, nem válaszolt a Bellingcat megkeresésére.

“Több oka is lehet annak, hogy az SDS közeli sajtó szívesen érintkezik a szélsőjobbal” – nyilatkozta Domen Savič aktivista a Bellingcatnek. Savič a „Citizen D” nevű civil szervezet vezetője, amely digitális és állampolgári jogokkal foglalkozik. Véleménye szerint a párt egyes tagjainak nyilvánvaló személyes meggyőződése fontos szerepet játszik ebben, ugyanakkor az SDS gyaníthatóan azért hozza be a provokatív szélsőjobbos gondolatokat, mert meg akarják erősíteni a választói bázisukat. „De az is lehetséges, hogy csak azért csinálják, hogy felidegesítsék a baloldalt” – tette hozzá Savič.

Janša és az SDS áprilisi veresége után viszont változások várhatók. Ez év júniusában a magyar médiavállalkozó Schatz Péterhez köthető cég a Nova24-nek adta el az SDS-közeli Nova Obzorja kiadóvállalatot. Emiatt többek között az International Press Institute (IPI, Nemzetközi Sajtóintézet) is találgatni kezdte, hogy mi lehet az SDS-közeli sajtó jövője.

A megfigyelők úgy gondolják, hogy az SDS és médiabirodalma felett még nem megy le a függöny.

"Ha Janša magyarországi szövetségesei hajlandóak továbbra is finanszírozni ezt az összetett médiaprojektet... a veresége nem feltétlenül jelenti a sajtóorgánumai végét"

– írta Novica Mihajlović szlovén újságíró, az IPI jelentésének szerzője.

"Nem hiszem, hogy ezek a médiumok bezárnának" – mondta Domen Savič a Bellingcatnek. "Szerintem egyelőre csak meghúzzák magukat".

(Helyesbítés: A cikk egy korábbi verziójában az állt, hogy Aleš Ernecl az SDS tagja volt. Ernecl egy időben azt sugallta, hogy az volt. Azóta azonban közölte, hogy kilépett a pártból, és az SDS is megerősítette, hogy már nem tagja a szervezetnek. Cikkünket ennek megfelelően frissítettük.)

A Bellingcat egy független, nemzetközi kutatókból és újságírókból álló oknyomozó csoport, amely a világ több mint 20 országában dolgozó munkatársakkal tevékenykedik, és elsősorban nyílt forrásokat, mindenki által hozzáférhető adatokat, például műholdas térképeket, közösségi médiás bejegyzéseket, fotókat használ a tényfeltáró munkához. Ez a cikk a Bellingcat és a Telex együttműködésében jelent meg angolul az oknyomozó portálon, és magyarul itt nálunk. A fordítás a Telex munkája.



Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!