Alt-right ikont fogadott Novák Katalin a Sándor-palotában

133

Jordan B. Peterson kanadai klinikai pszichológus professzort fogadta Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke a Sándor-palotában. A leginkább antifeminista, a politikai korrektséget ellenző nézeteiről ismert, a magát a hagyományos értékek és a személyes felelősség szószólójaként, a szólásszabadság védelmezőjeként pozícionáló bestseller író előadást is tartott a vendéglátójánál.

A Telex korábban azt írta róla, hogy 2016-ban, egy Youtube-on közzétett videó révén vált ismertté, amelyben arról beszélt, hogy nem használ semleges névmásokat a transznemű hallgatói számára a Torontói Egyetemen, valamint bírálta a C-16-os, a transzneműek védelmét fokozó törvényjavaslatot is.

Emiatt Peterson népszerű lett az alt-rightosok, populisták és szélsőjobboldaliak körében. Azóta „12 szabály az élethez” címmel írt sikerkönyvet, előadásokat tart, vitákon vesz részt a témában. 2019 májusában Budapesten is járt, Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!