Jakab Péter lemondott a Jobbik elnöki tisztségéről

Lemondott a Jobbik elnöki tisztségéről Jakab Péter – jelentette be a politikus a Facebook-oldalán szerda délután.

„A Jobbik tagsága több mint 70 százalékos többséggel választott meg a párt elnökének május 7-én. Hiába. Mára világossá vált, hogy az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását.

Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok.

Köszönöm a tagság kitartó bizalmát, az elnökségi tagok közül pedig Szabó Gábor, Z. Kárpát Dániel és Dr. Lukács László támogatását. Nem fogom elfelejteni. Jobbikosok, ha szükség lesz rám, szóljatok! Munkámat a Jobbik frakcióvezetőjeként folytatom, az elnökségnek további jó munkát kívánok. Maradok a nép pártján!” – írta a Jobbik lemondott elnöke.

Jakab felemelkedésről, illetve a lemondáshoz vezető utóbbi hónapok történéseiről itt olvasható a Telex összefoglalója.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!