Leszavazta az Európai Parlament az Európai Bizottság által javasolt klímaadót

Elutasította szerdai strasbourgi ülésén az Európai Parlament az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy az Európai Unióban az épületek fűtésére és az üzemanyagra is vezessék be a kvótakereskedelmi rendszert (ETS), ami az úgynevezett klímaadó bevezetésével járt volna együtt – tudtuk meg Winkler Gyula EP-képviselőtől.
A leszavazott tervezet a nagyszabású Fit for 55 elnevezésű uniós klímacsomag része. Ezt az Európai Bizottság tavaly július 14-én terjesztette be, a célja pedig az, hogy az EU elérje a politikai szinten kitűzött legalább 55 százalékos széndioxidkibocsátás-csökkentést 2030-ra.
Winkler Gyula elmondta, hogy az RMDSZ másik EP-képviselőjével, Vince Loránttal együtt a klímaadó elutasítására szavazott. Közlése szerint a tervezet most visszakerül az Európai Parlament illetékes szakbizottságába.
Korábban, a klímacsomaggal kapcsolatos keddi európai parlamenti vitában Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos elmondta: drámaian nő a lakóépületek és a közlekedési járművek károsanyag-kibocsátása, így meg kell duplázni az erőfeszítéseket a légszennyezettség csökkentése érdekében.
Timmermans kiemelte, hogy ebben a két szektorban kell a leggyorsabban reagálni. Mint mondta, egyes tagállamok nem tartották be vállalásaikat, és most tovább gyengítenék a klímavédelmi uniós eszközt, amelyet tisztességes szociális alapon hozna létre az Európai Bizottság. A biztos megemlítette, hogy „karbonadót kellene fizetnie mindenkinek, aki belső égésű motorral működő gépkocsit használ, akik elektromos autóval járnak, azok már megfizették ezt”.
Az EP szerdán szavaz az klímacsomagról, amelynek a kibocsátáskereskedelem kiterjesztése mellett része a belső égésű motorral hajtott, újonnan forgalomba helyezett autók 2035-től történő betiltása, illetve a CO2-határértékek kompenzációs mechanizmusa is.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!