Boris Johnson túlélte a bizalmi szavazást, ő marad a brit miniszterelnök

2022. június 6. – 23:54

frissítve

Boris Johnson túlélte a bizalmi szavazást, ő marad a brit miniszterelnök
Boris Johnson a miniszterelnöki hivatal ablakában a bizalmi szavazás előtt néhány órával – Fotó: Toby Melville / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Elbukott hétfő este a brit miniszterelnök ellen indított bizalmatlansági indítvány a Konzervatív Párt parlamenti frakciójában. Boris Johnson maradhat a brit miniszterelnök, a 359 képviselőből 211-en álltak ki mellette a titkos szavazáson. Viszont jól mutatta a párton belüli megosztottságot, hogy 148-an is ellene szavaztak. Innentől egy évig nem lehet új bizalmi szavazást kiírni Johnson ellen a párton belül, azonban ez sem jelent számára életbiztosítást.

A bizalmatlansági indítványt a frakció többségének, vagyis legalább 180 képviselőnek támogatnia kellett volna, hogy Johnsont leváltsák a párt, és ezzel a kormány éléről is. Azt már előzetesen is sejteni lehetett, hogy a Johnson leváltását kívánó konzervatív képviselők száma több lesz 100-nál, az viszont nem volt világos, hogy mennyivel.

Johnson a szavazás után a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy véleménye szerint az eredmény „extrém jó, pozitív és döntő”, bár kétséges, hogy őszintén így érez. A miniszterelnök ezen kívül arról beszélt, hogy azzal, hogy végre maguk mögött tudhatják ezt a szavazást, végre újra a szavazókat érintő ügyekre tudnak koncentrálni.

Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezére ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy a konzervatív képviselők részéről az lett volna a gerinces döntés, ha leváltják Johnsont, és hétfő esti döntésükkel cserben hagyták a brit szavazókat.

A Partygate alaposan megtépázta a konzervatívok támogatottságát

A bizalmi szavazást azután indították meg, hogy hétfő reggelre összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú, 54 kezdeményező levél. Az 54 levél összegyűléséhez az vezetett, hogy az elmúlt hónapokban komolyan bezuhant a Konzervatív Párt és Boris Johnson támogatottsága.

A brit miniszterelnököt azzal gyanúsították, hogy ő és kollégái több alkalommal is megszegték a saját maguk által hozott Covid-szabályozásokat azzal, hogy a miniszterelnöki hivatalban, illetve más kormányzati épületekben buliztak a koronavírus-járvány alatt.

A Covid-partik miatt belső kormányzati, valamint rendőrségi vizsgálat is indult, és Johnson lett az első brit miniszterelnök, akit törvénysértésen kapnak, hivatalosan elítélnek és meg is büntetnek. Igaz, megúszta egy jelképes pénzbüntetéssel. A kormány belső jelentése sem találta közvetlenül felelősnek a partikért, miniszterelnök és pártja népszerűségét azonban komolyan megviselték a botrányok.

Boris Johnson az egyik Downing Streeten rendezett összejövetelen – Fotó: Sue Gray Report / Gov.uk / Reuters
Boris Johnson az egyik Downing Streeten rendezett összejövetelen – Fotó: Sue Gray Report / Gov.uk / Reuters

A Konzervatív Párt jelenleg 5-10 százalékos hátrányban van a Munkáspárttal szemben a felmérésekben, utoljára december elején jelent meg olyan közvélemény-kutatás, amely őket mutatta vezető helyen. Johnson munkájával miniszterelnökként mindössze a választók 25-30 százaléka elégedett.

Sokatmondó volt, hogy pénteken, amikor Johnson megérkezett a II. Erzsébet királynő tiszteletére rendezett hálaadó misére, a közelben várakozó tömegből többen is hangosan pfújoltak, noha a royalista britek hagyományosan a konzervatívok mellett szoktak szavazni. Szintén jelzésértékű, hogy egy két és fél hét múlva esedékes időközi választás előtt egy felmérés 20 százalékos munkáspárti előnyt jelzett egy olyan választókerületben, ahol 2019-ben 7,5 százalékkal a konzervatívok nyertek.

Semmi sem garantálja, hogy Johnson kihúzza a következő választásig

Ugyan Johnson egy kicsit fellélegezhet hétfő esti győzelme után, az eredmény messze nem életbiztosítás. Az elmúlt bő három évtizedben ez már a negyedik bizalmi szavazás volt egy konzervatív miniszterelnökkel szemben a pártján belül. Johnson számára intő jel lehet, hogy bár mindhárom elődje megnyerte a saját szavazását, azonban egyikőjük sem húzta sokáig.

Margaret Thatcher mindössze nyolc nappal a bizalmi szavazási győzelme után mondott le 1990-ben. Theresa May 2018 decemberében szintén győztesen került ki a bizalmi szavazásból, azonban 6 hónappal később ő is lemondott. A legtovább John Major húzta, ő 1995-ben pártján belül nyert, azonban az 1997-es parlamenti választáson történelmi vereséget szenvedett a vezetésével a Konzervatív Párt.

Az, hogy a frakció 41 százaléka ellene szavazott, szimbolikus jelentőséggel bír Johnson számára, ugyanis elődje, Theresa May azt követően mondott le, hogy a konzervatív bizalmi szavazáson arányaiban ennél kevesebb, a képviselők 37 százaléka szavazott ellene.

A BBC elemzői szerint Johnson pozíciója tarthatatlanná válhat, ha a már fentebb említett wakefieldi időközi választáson súlyos vereséget szenvednek a konzervatívok, illetve ha megindítják a parlamenten belül a vizsgálatot arról, hogy Johnson félrevezette-e a parlamentet a Downing Street-i Covid-partikkal kapcsolatban.

Tovább rontja Johnson kilátásait, hogy a 148 összegyűlt ellenszavazat azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy a miniszterelnök saját kabinetjéből is voltak, akik ellene szavaztak a titkos szavazáson, ami a saját párton belüli ellenzékének megerősödéséhez vezethet. A kritikusai ugyanis várhatóan inkább felbátorodnak majd, nem pedig elhallgatnak.

A következő választást két és fél év múlva rendezik majd az Egyesült Királyságban, ami azt jelenti, hogy a konzervatívoknak most még van idejük leváltani Johnsont, ha úgy érzik, hogy inkább hátrányt jelentene nekik, mint előnyt a következő választáson. Ugyan a következő 365 napban nem lehet újabb bizalmi szavazást kiírni Johnson ellen a párton belül, a konzervatív képviselők így is lemondásra kényszeríthetik, ahogy például May-jel tették.

Az is igaz azonban, hogy a hétfő esti szavazásnak köszönhetően Johnsonnak is lehet ideje megerősíteni magát a párton belül, ehhez azonban kérdés, hogy milyen lépéseket próbál majd meg. Előnyére szolgál, hogy egyelőre nem látszik egy olyan konkrét utódaspiráns, mint amilyen ő volt May miniszterelnökségének utolsó hónapjaiban. Így aztán valószínűleg a konzervatív képviselők is kétszer átgondolják majd, hogy tényleg megérné-e egy „fel nem épített” miniszterelnökkel nekifutni a következő választásnak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!