Oroszország befejezte a hangsebesség kilencszeresével haladó Cirkon robotrepülőgép tesztelését
Oroszország azt állítja, hogy befejezte a hiperszonikus Cirkon robotrepülőgép tesztelését, és még az év vége előtt telepíti azt az északi flotta egyik új fregattjára. A Reuters jelentése szerint Alekszandr Mojszejev, az Északi Flotta parancsnoka azt mondta: a Golovko admirálisról elnevezett fregatt lesz az első, amelyet felfegyvereznek a Cirkonnal. Vlagyimir Putyin elnök korábban a Cirkont a hangsebesség kilencszeresével haladó, páratlan fegyverrendszerek új generációjának képviselőjeként jellemezte.

A Cirkon átlagsebessége egy korábbi teszten másodpercenként 1,6 kilométer, vagyis óránként 5700 kilométer volt, a csúcssebessége pedig meghaladta az óránkénti 9500 kilométert. Február 24-én az Ukrajna elleni orosz támadás napján Putyin azonnali és a történelemben soha nem látott válasszal fenyegette meg azokat az országokat, amelyek megpróbálnak beavatkozni a konfliktusba. Néhány nappal korábban egy hadgyakorlaton Kinzsal és Cirkon nevű hiperszonikus rakétákat is indítottak.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom