Mindkét pilóta elszundíthatott az ITA légitársaság New York-i járatán

2022. június 1. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz ITA Airways 609-es, New York és Róma közötti járata Fiumicino felé tartott, amikor belépett a francia légtérbe, de a marseille-i irányítóközponttal nem vette fel időben a kapcsolatot, ezért a légvédelmet is riasztani kellett. Baj nem történt szerencsére, a pilóták később válaszoltak, és a gép folytathatta útját.

A kapitány később műszaki hibára hivatkozott, a vizsgálat viszont arra jutott: miközben az első tiszt a szabályoknak megfelelően pihent, valószínűleg a kapitány is elszundíthatott egy rövid időre. Az eset még május elején történt, most került nyilvánosságra a kapitányt elmarasztaló jelentés, írja az Airportal.hu.

A jelentés szerint a francia légiforgalmi irányítók az éjszaka közepén tíz percen keresztül hiába hívták többször is a pilótákat, egyikőjük sem válaszolt, ezért az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően riasztották a francia légierőt, hogy a vadászgépek közelítsék meg a repülőt. Erre végül nem került sor, mert a pilóták végül válaszoltak, így a járat folytathatta útját Rómába. A részletes jelentést a Corriere Della Sera tette közzé.

Hogy pontosan mi történt a gépen a tízperces rádiócsend alatt, nem lehet tudni. Az incidens idején az első tiszt a szabályokat betartva a pilótafülkében aludt, a kapitány pedig rádióhibára hivatkozott, bár a belső vizsgálat nem talált semmilyen hibára utaló jelet a készüléken. Ezért az ITA szakemberei arra jutottak, hogy – ha csak rövid időre is – a kapitány is elszundíthatott. A gépet ez alatt az idő alatt robotpilóta vezérelte, de mivel az első tiszt szabályos pihenőn volt, a kapitány szunyókálása a biztonsági szabályok súlyos megsértését jelenti.

A légitársaság a belső vizsgálat alapján kirúgta a kapitányt. A cég közleménye szerint a járat és az utasok nem voltak veszélyben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!