Navalnij szerint új ügyben indítottak eljárást ellene, ami miatt akár 15 évig rácsok mögött maradhat
Alekszej Navalnij a leghangosabb kritikusa Vlagyimir Putyinnak, éppen ezért ül orosz börtönben 2021 óta. Navalnijt még Németországban mérgezték meg – állítása szerint Putyin ügynökei –, majd miután hazatért, azonnal letartóztatták. Most Twitteren jelentette be, hogy egy új ügyben vádolták meg, és emiatt akár 15 év börtönt is kaphat.
A bejegyzésben többek között azt is írja, hogy mindössze 8 nap telt, hogy hivatalosan is megkezdte a 9 éves börtönbüntetését, egy nyomozó lement a cellájába, és közölte vele, egy másik ügyben is eljárást indítanak ellene, amiért akár 15 évet is kaphat.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!