Meghalt Angelo Sodano bíboros, akit zaklatási ügyek eltussolásával vádoltak

2022. május 28. – 15:43

Másolás

Vágólapra másolva

95 éves korában egy római kórházban koronavírus-fertőzés következtében meghalt Angelo Sodano vatikáni bíboros, korábbi vatikáni államtitkár, a Bíborosi Kollégium dékánja – írja a Reuters. A bíboros 1990 és 2006 között volt a Vatikán második embere, II. János Pál és XVI. Benedek alatt is a pápai állam külügyeit irányítva.

Angelo Sodano az észak-olaszországi Piemont tartományban született és 1950-ben szentelték pappá, később több országban is betöltötte a vatikáni nagyköveti posztot. II. János Pál nevezte aztán ki vatikáni államtitkárrá, ezek után sok éven keresztül a pápa jobb kezeként tartották számon. Sokak szerint mikor a kétezres évek elején János Pál már Parkinson-kórban szenvedett és egyre romlott az egészségügyi állapota, akkor Stanislaw Dziwisz érsek mellett Sodano irányította igazából az egyházat.

2010-ben aztán Jason Berry Vatikán-kutató egy tanulmányában arról írt, hogy Sodano volt, aki korábban megakadályozta a szexuális zaklatásokkal vádolt Marcial Maciel ügyének kivizsgálását. János Pál halála után végül Benedek engedélyezte a vizsgálatokat, és Macielt 2006-ban el is távolították tisztségéből. Később Sodanót más ügyek eltussolásával is megvádolták, de ő ezeket végig tagadta.

1997-ben egyébként Angelo Sodano bíboros volt az, aki Horn Gyulával aláírta a vatikáni megállapodást, amelyben rendezték a magyarországi egyházi intézmények jogi státuszát és az egyházi intézmények kapcsolatát az állammal. Az eset akkor azért lett emlékezetes, mert nem fogtak az erre a célra kikészített golyóstollak, ezért a megállapodást Horn Gyula töltőtollával írták alá.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!