Hiába próbáltak dacolni a talibánokkal, az afgán női műsorvezetők most már teljesen eltakarják az arcukat

Az afgán női televíziós műsorvezetők eltakart arccal jelentek meg a képernyőkön vasárnap, mindannak ellenére, hogy egy nappal korábban még űgy tűnt, sikeres volt a tiltakozási akciójuk a tálib vezetés rájuk vonatkozó törvényeivel szemben – számolt be az afganisztáni fejleményekről a Digi24.

Mint írják, az afgán nőügyi minisztériumot a tálibok egyfajta erkölcsrendészetté, az „erénynépszerűsítő és bűnmegelőzési” minisztériummá alakították át, ott hirdették ki azt a rendeletet, hogy a női televíziós műsorvezetők május 21-től kezdődően kötelezően nikábot kell viseljenek (tehát csak a szemük látszódhat). A nemzetközi hírek szerint az afgán újságírók szombaton még dacoltak a tálib paranccsal, azonban vasárnapra már a teljes arcukat eltakarva ültek be az élő adásba.

„Ellenálltunk és elleneztük a teljes arc eltakarását” – mesélte az egyik hírtelevízió munkatársa az AFP hírügynökségnek, azonban hozzátette: a televízióra azonnal nyomást gyakoroltak a tálibok, majd azzal fenyegetőztek, hogy elveszik az állásukat.

Az AFP a tálib erkölcsrendészet képviselőjét is megszólította, aki tagadta, hogy az állásukkal fenyegették volna a nőket.

„Örülünk, hogy felelősségteljesen hajtják végre a munkájukat” – mondta Mohammad Sadeq Akif Mohajir szóvivő.

„Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb érdeme Afganisztán élénk és szabad sajtója volt. Ma azonban így néz ki a tálibok szerint a szabadság. A női televíziós műsorvezetők kénytelenek eltakarni az arcukat” – írja a Twitteren Yalda Hakim, a BBC tudósítója.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!