Idős férfiakat megkárosító, romániaiakból álló bűnszervezetet számoltak fel Olaszországban

Idős férfiakat károsított meg csalással az a romániaiakból álló bűnszervezet, amelynek 13 tagját vették őrizetbe Olaszországban, és további 56 tagját azonosították Romániában, Németországban és Hollandiában, írja az MTI az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetének (Europol) pénteki tájékoztatása alapján.

A szervezet tájékoztatása szerint a dél-olaszországi Calabria régióban tevékenykedő bűnszervezet tagjai számos bűncselekményben, a csalás mellett szexuális kizsákmányolásban és pénzmosásban is érintettek.

A bűnözői csoport háztartási alkalmazottként foglalkoztatott fiatal nőket használt fel a 70 és 90 év közötti magányos férfiak megtévesztésére. A nők feladata az volt, hogy meggyőzzék az idős férfiakat, hogy különböző összegeket kölcsönözzenek számukra, vagy pénzügyi segítséget kérjenek maguk, illetve családtagjaik egészségügyi kezelésére. A nők és idős férfiak között gyakran szexuális kapcsolat is volt.

A gyakran családjuktól elszigetelten élő férfiakat bizonyos esetekben megzsarolták, ha megtagadták a kért összegek kifizetését. Előfordult olyan eset is, amelynek során egy áldozat meghalt, mert gyógyszerét túladagolták, hogy könnyebb legyen a kirablása – közölték.

A bűnözői csoport a begyűjtött pénzeket különböző átutalásokon keresztül továbbította Romániába, ahol ingatlanba, járművekbe és aranyba fektették, hogy tisztára mossák. Becslések szerint a bűnszervezet több mint egymillió eurót szerzett az idősek megkárosításával.

Az Olaszországban, Romániában, Németországban és Hollandiában tartott, házkutatásokkal járó, csütörtökön végzett akció során számos elektronikus berendezést és dokumentumot foglaltak le az illetékes hatóságok – közölte az Europol.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!