Nemzetközi szerződés miatt nem lehet népszavazást tartani a Fudan Egyetem ügyében, írja a Telex az Alkotmánybíróság szerdai döntésére hivatkozva. A Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere által kezdeményezett kérdés a következő volt:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
A Fudan Egyetem ügyében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a népszavazási kérdéssel hatályon kívül helyezni kért törvény a Kínai Népköztársasággal kötött nemzetközi szerződés végrehajtását célozza. A nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését végrehajtó, azzal közvetlen összefüggésben álló törvény megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése azonban az alaptörvény alapján nem tartozik népszavazási útra. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés az alaptörvény tiltott tárgykörébe tartozik, így a Kúria korábbi döntése alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A Kúria korábban már átengedte a kérdést, azért nyújtottak be ellene panaszt.