Lövöldöző merénylőt kapott el és fegyverezett le egy dél-kaliforniai presbiteriánus templom gyülekezete

2022. május 16. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ember meghalt, további öt pedig megsebesült egy lövöldözésben egy dél-kaliforniai ázsiai presbiteriánus templom vasárnapi istentiszteletén – közölték a helyi hatóságok. Az NBCNews helyszíni beszámolója szerint Orange megyei seriff hivatala azt közölte, a Laguna Woods városában működő

gyülekezet tagjai saját maguk kapták el a gyanúsítottat, és vettek el tőle két kézifegyvert, amelyeket a később kiérkező rendvédelmi szerveknek átadtak.

A kaliforniai közlemény szerint négy áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, ők mind 66 és 92 év közötti ázsiai amerikaiak, akiket jelenleg is kórházban ápolnak. A halálos áldozat személyazonosságról egyelőre, a szerettei értesítését megelőzően a hatóságok nem adtak ki információt.

Az egyelőre meg nem nevezett elkövetőt később hivatalosan is letartóztatták a halálos kimenetelű merénylet elkövetésének és tervezésének vádjával, és azt is közölték az esetet lehetséges gyűlölet-bűncselekményként is vizsgálják. A templomban ugyanis 40 tajvani egyházhoz tartozó ember tartózkodott, amikor a lövöldözés kitört. Ugyanakkor a gyanúsítottat 60 év körüli ázsiainak minősítő rendőrségi források hangsúlyozták, hogy a nyomozás még csak nagyon kezdeti szakaszában jár, és egyelőre semmilyen indítékot nem állapítottak meg.

Mindez már csak azért is borzolja az amerikai közvéleményt, mert egy 18 éves elkövető szombat délután tíz embert megölt a New York államban lévő Buffalo szupermarketjében, őt pedig a hatóságok szerint egyértelműen a gyűlölet motiválta.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!