Elon Musk visszaengedné Donald Trumpot a Twitterre

2022. május 10. – 22:29

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk visszaállítaná Donald Trump korábbi elnök letiltott Twitter-fiókját, miután lezárult a cég megvásárlásával kapcsolatos összes megállapodás – írja a CNN. Musk „hibának” nevezte a Twitter 2021 januárjában meghozott döntését a korábbi elnök kitiltásával kapcsolatban:

„Azt gondolom, hogy nem volt helyes letiltani Trumpot, szerintem hiba volt.”

„Megszüntetném az állandó tiltást. De ez csak az én véleményem, viszont szeretném tisztázni, hogy Jack Dorsey (Twitter-alapító) is osztja azt a véleményt, hogy a jövőben nem lenne szabad állandó tiltásokat alkalmazni” – mondta Musk.

A milliárdos egy autóipari konferencián elhangzott nyilatkozata az első nyilvános elismerése annak, amit sokan vártak azóta, hogy Musk bejelentette: 44 milliárd dollárért felvásárolja a közösségimédia-felületet.

Donald Trump volt amerikai elnök fiókját 2021 januárjában, először csak 12 órára függesztette fel a Twitter, mivel miközben hívei betörtek a Capitoliumba, három posztjával is megszegte az online platform szabályzatát. A rövidebb tiltást követően az elnök újra posztolni kezdett, ezek közül pedig két tweetet is szabálysértőnek ítéltek meg a Twitter kezelői, ez végül az örökös tiltáshoz vezetett.

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, Elon Musk dollármilliárdos egy rendkívül érdekes konstrukcióban vásárolta meg a Twittert, ha pedig nem akarja elégetni benne a pénzét, akkor számára is gazdaságos befektetést kell csinálnia a magánkézbe kerülése előtt masszívan veszteséges cégből. Több érdekes ötlettel is előállt már, többek közt felvetette azt is, hogy a kormányok és a vállalatok fizessenek a Twitterért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!