Az ENSZ közölte, hogy a mariupoli acélműből evakuáltak konvoja megérkezett az ukrán ellenőrzés alatt lévő Zaporizzsjára, írja a Sky News.
A művelet során több mint 170 embert mentettek ki az ENSZ és a Vöröskereszt felügyelete alatt. Így már 600 fölé emelkedett a Mariupolból evakuáltak száma – közölte az ENSZ. Osnat Lubrani, az ENSZ ukrajnai koordinátora a Twitteren azt írta: „A munkánk nem ért véget. Nem feledkezem meg azokról, akik még ott vannak”.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás