Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy olasz tévécsatornának nyilatkozott, amikor azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij zsidó származású náci, majd hozzátette, „Hitlerben is volt zsidó vér”, és „a legnagyobb antiszemiták zsidók”.
A teóriát itt cáfolta korábban az Urban Legends. Izrael külügyminisztere mindenesetre kiakadt, és Jair Lapid bekérette Oroszország izraeli nagykövetét, egyben bocsánatkérést követelt Lavrovtól a vasárnapi megjegyzések miatt.
„Az ilyen hazugságok célja, hogy magukat a zsidókat vádolják a történelem legszörnyűbb bűneivel, amelyeket éppen ellenünk követtek el”
– mondta Naftali Bennett izraeli miniszterelnök is.
Oroszország, illetve maga Lavrov hivatalosan azóta nem reagált, mindenesetre a megjegyzésekkel aligha enyhült az amúgy is éles orosz–izraeli ellentét.
„Az ukránok nem nácik. Csak a nácik voltak nácik, és csak ők foglalkoztak a zsidó nép szisztematikus elpusztításával”
– mondta Lapid, akinek nagyapja a holokausztban halt meg.
Friss bejegyzések
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom