Finnország már május 12-én dönthet NATO-tagsága kérelmezéséről

2022. május 2. – 11:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Finnország már május 12-én dönthet NATO-tagsága kérelmezéséről – írja a Reuters az Iltalehti című finn lap névtelen kormányzati forrásaira hivatkozva. A csatlakozásról szóló döntés két lépésben születhet majd meg aznap. Sauli Niinisto finn elnök először bejelenti, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az ország csatlakozzon a nyugati védelmi szövetséghez, majd a parlamenti frakciók is jóváhagyják a jelentkezést.

A NATO-hoz való csatlakozás ötlete Oroszország ukrajnai inváziója miatt merült fel a finnekben és a svédekben. Oroszország, amellyel Finnországnak 1300 kilométeres közös határa van, arra figyelmeztetett, hogy atomfegyvereket és rakétákat fog telepíteni, ha Finnország és Svédország az Egyesült Államok vezette NATO-szövetséghez való csatlakozás mellett dönt.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban azt mondta:

„Finnországnak és Svédországnak kell eldöntenie, hogy kívánnak-e NATO-tagságot kérni vagy sem. De ha úgy döntenek, hogy jelentkeznek, Finnországot és Svédországot tárt karokkal fogadják a NATO-ban.”

A finn közvélemény-kutatások szerint az ország lakóinak mintegy kétharmada támogatja a csatlakozást. Az északi államok csatlakozásáról ebben a cikkben olvashat részletesen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!