Hárman sérültek meg az orosz rakéták becsapódása után Kijevben

Az AFP jelentése szerint a Kijevre kilőtt orosz rakéták közül az egyik egy lakóépület alsó szintjét érte, és legalább három ember megsérült. Április közepe óta ez volt az első ilyen támadás az ukrán főváros ellen. A gomolygó fekete füstöt a város másik részéről is látni lehetett. A város polgármestere, Vitalij Klicsko elmondta, hogy a sérülteket kórházba szállították, és ott látják el őket, állapotukról egyelőre nem közölt semmit.

A várost akkor érte a támadás, amikor az ENSZ főtitkára, António Guterres befejezte a tárgyalását Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„Rakétatámadás történt a főváros központja ellen az ENSZ-főtitkár hivatalos látogatása alatt. Tegnapelőtt António Guterres egy hosszú asztalnál ült a Kremlben, ma pedig egy kilométerrel tőle robbanások történtek” – írta a rakétacsapásokra reagálva Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!