Zelenszkij: A szankciók mellett Oroszország egy idő után képtelen lesz feltölteni fegyverarzenálját

Zelenszkij hétfő esti videójában arról beszélt, hogy Oroszország „nem lassítja le a rakéták bevetését Ukrajna ellen” annak ellenére sem, hogy már

„rá kellett volna jönnie, hogy a szankciók mellett rendkívül nehéz lesz visszaállítani az orosz rakétaarzenált.”

Hozzátette, import nélkül ezt nem tudják megtenni az oroszok. Az ukrán elnök szerint ugyanez vonatkozik más orosz fegyverekre is, repülőgépekre, helikopterekre, cirkálókra. Zelenszkij szerint a szankciók figyelmen kívül hagyásával az orosz lépés „stratégiailag nonszensz”.

Elmondta azt is a hétfői támadások után, hogy „mi, a világ és a történelem sokkal többet veszünk el Oroszországtól, mint az orosz rakéták tudnak Ukrajnától”. Beszélt arról is, hogy „bármilyen infrastruktúra helyreállítható, és helyre is fogjuk állítani”. A kelet-ukrajnai megszállásról azt mondta,

„Akárhány orosz katonát is hajtanak oda, mi harcolni fogunk. Meg fogjuk védeni magunkat.”

Az ukrán elnök beszéde végén kitért arra is, hogy egyeztetett Litvánia, Bulgária és Horvátország vezetőivel Oroszország veszélyéről és Ukrajna jövőjéről. Mint fogalmazott, Ukrajna átfogó tervet fog kidolgozni az ország újjáépítésére, és világos jövőképet fognak kialakítani az ehhez kapcsolódó gazdasági kérdésekre is. Az elnök végül elmondta azt is, folyamatosan tárgyalnak más országokkal és pénzügyi intézményekkel, hogy megvalósítható legyen az újjáépítés.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!