Kétszáz gyerek halt meg Ukrajnában a háború kezdete óta – közölte szombaton közleményben az ukrán főügyészség. Hozzátették, eddig több mint 360 gyerek sérült meg a háborúban. Egy pénteki, Harkivot ért csapásban két gyerek – köztük egy hét hónapos – meghalt, öt gyerek pedig megsebesült.
A hét elején az UNICEF azt közölte, hogy eddig az ukrajnai gyerekek közel kétharmada kényszerült elhagyni a lakóhelyét. Manuel Fontaine, az UNICEF vészhelyzeti programjainak igazgatója azt mondta, becsléseik szerint 3,2 millió gyerek van, akik még nem hagyták el az otthonaikat. „Közel a felét veszélyeztetheti, hogy nem jut elég élelemhez. A vízhálózatot ért támadások miatt becslések szerint 1,4 millió ember maradt víz nélkül Ukrajnában. További 4,6 millió embernek csak korlátozottan van hozzáférése a vízhez” – mondta Fontaine. Hozzátette: az iskolabezárások mintegy 1,5 millió felsőoktatásban tanuló diákot és 5,7 millió iskoláskorú gyereket érintenek.
(CNN)
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom