Hétfőn őrizetbe vették az ismert orosz ellenzéki politikust és újságírót, Vlagyimir Kara-Murzát a moszkvai lakása közelében. A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség is beszámolt az őrizetbe vételéről ügyvédjére, Vagyim Prohorovra hivatkozva. A letartóztatásról órákkal azután számoltak be, hogy a CNN közzétett egy vele készült interjút, amelyben „gyilkosok rezsimjének” nevezte az orosz kormányt. Kara-Murza többek között azt mondta, hogy szerinte az Ukrajna elleni háború fog véget vetni Putyin hatalmának. „Egyáltalán nincs kétségem afelől, hogy a Putyin-rezsimnek vége lesz az ukrajnai háború miatt, de ez nem jelenti azt, hogy ez már holnap megtörténik” – nyilatkozta.
Kara-Murzát ismeretlen vádakkal vitték a moszkvai Hamovnyiki kerület rendőrkapitányságára – közölte Ilja Jasin, Kara-Murza egyik munkatársa. Kara-Murza Putyin szókimondó kritikusa, aki az elmúlt hetekben több amerikai orgánumnak is nyilatkozott, és elítélte Oroszország ukrajnai háborúját. Kara-Murza munkatársa volt Borisz Nyemcov ellenzéki vezetőnek is, akit 2015-ben gyilkoltak meg Moszkvában. A feltételezések szerint korábban kétszer is megpróbálták megmérgezni, ám ezek a műveletek nem jártak sikerrel.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!