Emlékeznek még a piros kabátos kislányra a Schindler listájából? A lengyel–ukrán határon segít menekülteknek

2022. április 8. – 11:27

frissítve

Emlékeznek még a piros kabátos kislányra a Schindler listájából? A lengyel–ukrán határon segít menekülteknek
Oliwia Dabrowska a Schindler listájában – Fotó: AMBLIN / Universal Pictures / Collection ChristopheL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Oliwia Dabrowska hároméves lehetett, amikor kitörölhetetlen része lett a filmtörténelemnek. Steven Spielberg Oscar-díjas filmjében, a Schindler listájában ő az, aki piros kabátban sétált a krakkói gettóban. A film fekete-fehérben készült 1993-ban, Oskar Schindler német üzletember életét mutatta be, aki több mint ezer zsidót mentett meg a haláltól a második világháborúban. A kislány volt az egyetlen színes szereplő.

Dabrowska most 32 éves, Lengyelországban él, és a háború kitörése után a határra sietett, hogy a menekülő ukrán családoknak segítsen – közölte a Deadline.com.

Az ikonikus képet úgy osztotta meg márciusban, hogy a kabátja nem piros, hanem az ukrán nemzeti színeknek megfelelően kék és sárga. „Mindig is a remény szimbóluma volt, hadd legyen újra az” – írta alá.

Egy másik bejegyzésében azt írta, hogy minden apróság segít: anyagi adományokra van szükségük, és önkéntesként személyesen is lehet segíteni. Ebben a drámai helyzetben ő is ezt teszi. Előfordult vele, hogy egy édesanyát és két gyermekét látva alig tudta visszatartani a könnyeit.

„Nem mondhatok el mindent, amit ott láttam, mert nem jut eszembe a helyes szó. Senki, aki még soha nem látta ezt, nem tudja elképzelni a rémálmot azoknak a menekülő embereknek a szemében.”

Jelenlegi munkájáról azt tudatta, hogy édesanyjával együtt elsősegély-szállítmányok beszerzésén dolgozik, amit a fronton harcoló katonák kapnak meg, de online és fizikailag segít, ahol tud.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!