Trump megint belengette, hogy elindulna a 2024-es amerikai elnökválasztáson

2022. április 7. – 21:42

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Washington Postnak Donald Trump volt amerikai elnök, aki a beszélgetésben ismét meglebegtette, hogy esetleg megmérettetné magát a republikánus előválasztáson.

Trump szó szerint azt mondta:

„Nem akarom kommentálni az indulást, de azt hiszem, sok ember nagyon örülni fog a döntésemnek. Mert ez most egy kicsit unalmas.”

Miután Trump meglehetősen viharos körülmények között adta át a stafétát Joe Bidennek (a választás eredményét nem ismerte el legitimnek lényegében a mai napig, feldühödött hívei pedig 2021 januárjában betörtek a Capitoliumba, az incidensnek több halálos áldozata volt), a legtöbben nem gondolták, hogy még szóba jöhet nála az elnöki indulás. Ettől függetlenül Fehér Házból való távozása óta a botrányhős exelnök többször utalgatott már arra, hogy 2024-ben visszatérne, bár hivatalos bejelentést eddig nem tett. Erre az is lehet az oka, hogy ez kampányfinanszírozási és más jelentési kötelezettségekkel járna.

A Republikánus Párt háza táján mostanában Trump nélkül is nagy a tolongás az esetleges indulók közt, korábbi tisztségviselői közül többen jelezték már elnökjelölti indulási szándékukat: Mike Pence volt alelnök, Mike Pompeo volt külügyminiszter és Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet is benne van a pakliban. De más magas rangú republikánus tisztségviselők, köztük Ron DeSantis floridai kormányzó, Kristi Noem dél-dakotai kormányzó, Ted Cruz, Josh Hawley és Tom Cotton is javában építik az arculatukat 2024-re készülve.

Trump azonban magabiztos: „ha én indulnék, nem tudom elképzelni, hogy ők indulni akarnak majd” – mondta, mert szerinte hozzá lojális emberekről van szó.

A volt elnök idén már 76 éves lesz, az interjú során az indulás szempontjából döntő tényezőként emlegette az egészségügyi állapotának alakulását.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!