Magyarország is megszavazta, hogy felfüggesszék Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából
Az ENSZ Közgyűlése csütörtöki ülésén megszavazta Oroszország felfüggesztését az Emberi Jogi Tanácsból, írja a CNN. A javaslatra 93 igen szavazat érkezett 24 nem ellenében. 58-an tartózkodtak. Magyarország is támogatta Oroszország felfüggesztését.
A Közgyűlés határozattervezetében az áll, hogy „felfüggesztik az Emberi Jogi Tanácsban való tagsághoz való jogát annak a tagnak, aki az emberi jogok súlyos és szisztematikus megsértését követi el”.
A Közgyűlésnek kétharmados többségre volt szüksége ahhoz, hogy Oroszországot eltávolítsa a tanácsból.

A szavazás előtt Kína ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy az országa nemmel fog szavazni: „Az Emberi Jogi Tanács tagságának ilyen módon történő kezelése egy új és veszélyes precedenst teremt”.
Oroszországot több nyugati ország is háborús bűncselekmények elkövetésével vádolja, miután felvételek kerültek ki több elfoglalt ukrán városban, például Bucsában elkövetett gyilkosságokról.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!