Amnesty International: Az oroszok nyilvánvaló háborús bűnöket követtek el, civileket végeztek ki Kijev közelében
Az Amnesty International emberi jogvédő szervezet által közzétett új tanúvallomások szerint az orosz erők civileket végeztek ki a kijevi régió különböző helyszínein. Az Amnesty több mint húsz, Kijev közeli városokban és falvakban élő emberrel készített interjút, akik közül többen szemtanúi voltak az elkövetett brutalitásoknak – áll a szervezet közleményében.
„Az elmúlt hetekben bizonyítékokat gyűjtöttünk arról, hogy az orosz erők bírósági eljárás nélküli kivégzéseket és más törvénytelen gyilkosságokat követtek el, amelyeket valószínűleg háborús bűncselekményként kell kivizsgálni” – mondta Agnès Callamard, az Amnesty International főtitkára. „A tanúvallomások azt mutatják, hogy Ukrajnában fegyvertelen civileket ölnek meg az otthonaikban és az utcákon, elmondhatatlan kegyetlenséggel és megdöbbentő brutalitással” – tette hozzá.
Az egyik beszámolóban egy Kijevtől keletre fekvő faluban élő nő azt mondta az Amnestynek, hogy két orosz katona március 9-én behatolt a házába, megölték a férjét, majd többször fegyverrel fenyegetőzve megerőszakolták, miközben kisfia a közeli kazánházban rejtőzött el.
Oroszország többször is tagadta, hogy erői atrocitásokat követtek volna el, és igyekezett az ukránokra hárítani a felelősséget.
(BBC)
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!