Lemondott Hongkong főtitkára, aki várhatóan Peking támogatásával indulhat a kormányzóválasztáson
Lemondott posztjáról John Lee hongkongi főtitkár, a város második legrangosabb vezetője, aki a várakozások szerint a májusi választásokon elindul a kormányzói székért. Egy hongkongi lap szerint Lee lesz az egyetlen, akit Peking a kormányzóválasztáson támogat, írja az MTI.
Decemberben törvényhozási választások is voltak Hongkongban – ezen a választáson csak a pekingi kormányzathoz hű jelöltek indulhattak el. Igaz, az új választási törvény szerint már nem a hongkongiak, hanem a kínai kormány, és a velük jó viszonyt ápoló ipari és kereskedelmi testületek választják meg őket.

Az elmúlt években Kína igen nagy erővel darálta be a hongkongi demokráciát: több újságírót tartóztattak le a városállamban, tavaly nyáron pedig a kínai népgyűlés egy új nemzetbiztonsági törvényt is elfogadott Hongkongra vonatkozóan. Jogvédők szerint a törvény szándékosan homályos, hiszen nem tisztázza, mivel sérthetik meg az állampolgárok a nemzetbiztonságot – így aztán az állam önkényesen is alkalmazhatja bárki ellen a törvényt.
Részben emiatt vonultak ki idén októberben az Amnesty International jogvédői Hongkongból, mert úgy érezték, már nem tudnak biztonságban dolgozni. Sőt, idén nyáron még egy hongkongi popsztárt is elfogtak a rendőrök, mert évekkel ezelőtt egy politikai gyűlésen énekelt. A hongkongi demokrácia elfojtását ebben és ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!