11 gabonaszállító vagon szabadult el és ütközött neki két mozdonynak Suceava megyében
Áruáthelyezés közben 11 gabonaszállító tehervagon fékezetlenül elindult Dornești irányába, de nem jutottak messze, ugyanis két mozdonynak ütköztek, aminek következtében több vagon kisiklott, az egyik pedig felborult. A balesetben senki sem sérült meg, a személyvonatok közlekedését nem érintette az incidens.
Az incidens okait és körülményeit az illetékes szervek vizsgálják, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A CFR munkatársai figyelemmel kísérik a helyzetet, és a vasúti infrastruktúra üzemeltetőjeként rájuk háruló feladatkörön belül koordinálják az incidens következményeinek kezeléséhez szükséges intézkedéseket.
A Monitorul de Suceava beszámolója szerint a gabonát szállító, a GGL vállalathoz tartozó tehervonat egy másik romániai magán vasúti árufuvarozó, a GFR mozdonyának ütközött. A GFR szerelvénye gázolajjal teli tartálykocsikat vontatott. Az erős ütközés következtében a GFR vonatának több vagonja is kisiklott, köztük két gázolajjal megrakott tartálykocsi.
A helyszínre katonai tűzoltók és egy vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris kockázattal járó esetek kezelésére szakosodott egység érkezett ki, közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom