Elbocsátja a iași-i egyetem a volt igazságügyi miniszter szexuális bűncselekményekkel vádolt fiát

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Felmenti oktatói és kutatói funkcióiból Ionuț-Alexandru Toadert a Iași-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem etikai bizottsága, írta a testület közleménye alapján az Edupedu. A határozat 30 napon belül megfellebbezhető. Ionuț-Alexandru Toadert szexuális bűncselekményekkel, köztük nemi erőszakkal gyanúsítják, és előzetes letartóztatásban van, amit nemrég házi őrizetre mérsékeltek.

Az etikai bizottság egyébként egy évvel ezelőtt kezdte vizsgálni az ügyet, amikor a ReporterIS először írt Toader diákjainak vádjairól, de csak most zárták le az eljárást, miután a tanárt őrizetbe vették. 2026 januárjában már kapott egy arra vonatkozó ajánlást, hogy függessze fel az oktatói tevékenységét, de ezt Toader nem tette meg, emlékeztet az Edupedu.

A vizsgálat nyomán az egyetem etikai bizottsága végül megállapította, hogy Toader etikai és deontológiai vétségeket követett el azzal, hogy visszaélt akadémiai funkciójával, zaklatta a tanítványait és szexuális szívességek teljesítéséhez kötötte az értékelést, többek között burkolt utalásokkal és magatartásformákkal is. A iași-i egyetem együttérzéséről és szolidaritásáról biztosította az érintett hallgatókat a közleményben.

Ionuț-Alexandru Toadert október 24-én 30 napra őrizetbe vették, nemi erőszak, szexuális bántalmazás, szexuális bántalmazás kísérlete, valamint a hivatali pozíció szexuális célú felhasználása gyanújával. A jogi kar tanárát összesen heten vádolják, a feltételezett bűncselekmények 2022 januárja és 2025 augusztusa között történtek.

Az egyetem bátorította a jelenlegi hallgatókat, hogy hasonló esetben számíthatnak az intézmény támogatására. Az előírt eljáráson túl ingyenes pszichológiai tanácsadást biztosítanak az esetleges áldozatoknak, illetve abban az esetben, ha ők az egyetemen kívüli szakértőkhöz fordulnának, akkor megtérítik a szolgáltatás árát. Azokat, akik az őket ért zaklatás miatt szakították meg a tanulmányaikat, visszavárják az egyetemre, tették hozzá.

Az ügy tavaly novemberben került nyilvánosságra, amikor a Reporter de Iași két diáklány beszámolóját közölte. Mindketten azt állították, hogy Alexandru Toader azután kezdett közeledni hozzájuk, hogy nem sikerült átmenniük a polgári jogi vizsgáján. A fiatalok beszámolói szerint az oktató az irodájába hívta őket, ahol a vizsgaeredményeikre hivatkozva szexuális ajánlatokat tett nekik. Egyikük azt mondta, annyira kiszolgáltatottnak érezte magát, hogy végül engedett a férfi közeledésének, később pedig feladta jogi tanulmányait. Az azóta eltelt közel egy évben a nyomozók több tucat egyetemistát hallgattak ki, és újabb vallomások is bekerültek az ügy iratai közé, a nyilvánosságra került információkat ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

Ionuț-Alexandru Toader apja, Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter korábban úgy reagált, hogy az eljárás valójában ellene irányuló támadás, amelyben a fián keresztül próbálják lejáratni. Szerinte egy büntetőügyekben érintett ügyvédnő vette rá a két diáklányt, hogy terhelő vallomást tegyenek, és az ügyet tudatosan juttatták el a sajtóhoz. A volt miniszter ügyvédként is részt vesz a fia védelmében.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot. Amennyiben magyar nyelven szeretne jogi segítséget kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!