Nem támogatja a kormány az iskolai egyenruha kötelezővé tételét

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Elutasította a kormány az iskolai egyenruhák törvény szerinti kötelezővé tételét – írta meg azEdupedu.ro oktatási szakportál. A parlamentnek kiküldött tájékoztatójában a kormány azt hangsúlyozta, hogy az egyenruhák kötelező jellegűvé tétele sértheti a gyermekek egyéni jogait, és diszkriminációt szülhet.

A kormány azzal magyarázta a döntését, hogy a kezdeményezők nem mutattak olyan hiteles tanulmányokat, amelyek alátámasztották volna azt, hogy az egyenruhaviselés csökkentené az iskolai bántalmazást. Sőt, úgy gondolják, hogy a kötelezővé tétel a visszájára is elsülhet. A másik kifogásuk pedig az volt, hogy a törvénytervezet nem tér ki arra, hogy ki fizetné az egyenruhákat, illetve, hogy hogyan támogatnák az alacsony jövedelmű családokat. A kormány azt is nehezményezte, hogy a törvényt év közben vezetnék be, ami megint csak nem várt kiadásokat róna a családok nyakába.

A kormány reakciója talán meglepő lehet, mivel a törvényjavaslatot a Szociáldemokrata Párt képviselői nyújtották be, a jelenlegi kormány tagjainak többsége pedig szintén a PSD színeiben politizál. A jelenlegi oktatásügyi miniszter viszont az a független Valentin-Sorin Costreie.

Mi is beszámoltunk arról, amikor szeptember elején a parlamentben benyújtották a törvényjavaslatot, ami kötelezővé tenné az egyenruha-használatot. A javaslat számos vitát szült, főleg miután a szenátus is megszavazta a tervezetet. Szeptember végén például a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) az Országos Diáktanáccsal (CNE) közösen országos demonstrációt tartott. Hogy tiltakozzanak az egyenruhák bevezetése ellen, a diákok feketébe mentek iskolába. A megmozdulásrólvideonk is készült.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!