Meggondolta magát a PNL szenátora, mégsem támogatja a kábítószer-birtoklás büntetésének enyhítését
Politikai támadásokra hivatkozva visszavonta aláírását a kábítószer-birtoklás büntetésének enyhítését célzó törvényjavaslatról Daniel Fenechiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi frakciójának vezetője. A politikus a Facebook-oldalán jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy a tervezetről remélt szakmai vita elmaradt, a kezdeményezést pedig politikai ellenfelei a PNL támadására használják fel.
A múlt héten benyújtott törvényjavaslat a saját használatra történő kábítószer-birtoklást bűncselekmény helyett kihágásként kezelné, amelyért börtönbüntetés helyett 1000 és 3000 lej közötti bírság járna. A kezdeményezést Victoria Stoiciu független szenátor dolgozta ki, Fenechiu mellett pedig Cristian Ghinea, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora is támogatta.
Fenechiu bejegyzésében részletesen megindokolta, miért tartotta szükségesnek a jogszabály módosítását. Állítása szerint Romániában a kábítószerekkel kapcsolatos büntetőeljárások közel háromnegyede fogyasztók ellen indul, a jelenlegi szabályozás pedig olyan fiatalokat is büntetőeljárás alá von, akik például néhány kannabisznövényt termesztettek az erkélyükön, vagy külföldön legálisan vásárolt, kannabiszt tartalmazó termékeket hoztak be az országba. A politikus szerint az ilyen ügyek miatt keletkező büntetett előélet hosszú távon is megnehezítheti az érintettek életét, a drogfogyasztás és a kábítószer-kereskedelem visszaszorításában viszont nem hoz érdemi eredményeket.
A liberális szenátor úgy gondolja, hogy a fogyasztók elleni büntetőeljárásokra fordított pénzt hatékonyabban lehetne felhasználni megelőzési programokra és kezelőközpontok létrehozására. Bejegyzésében arra is kitért, hogy a javaslat előkészítésekor megvizsgálták az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait és a portugál drogpolitikai modellt. Fenechiu szerint a portugáliai szabályozás kedvező eredményeket hozott, és a fogyasztók számának csaknem felére csökkentéséhez is hozzájárult. A politikus arról is beszámolt, hogy korábban megvizsgálták a kannabisz orvosi célú felhasználásának lehetőségét, valamint egy háromgrammos birtoklási értékhatár bevezetését.
Fenechiu azt remélte, hogy a törvényjavaslat lehetőséget teremt az állami intézmények, a civil szervezetek, a szakemberek és a korábban drogfüggőséggel küzdő emberek bevonásával zajló vitára, de szerinte a parlamenti pártok és az állami intézmények többsége rövid idő alatt elutasította a kezdeményezést, a Román Ortodox Egyház pedig szintén ellenezte a tervezett változtatásokat.
A legfőbb ügyészség pénteken kiadott állásfoglalásában arra figyelmeztetett, hogy a büntetések enyhítése a jelenlegi körülmények között gyengítheti a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem elleni fellépést. Cristina Chiriac legfőbb ügyész szerint a törvénytervezetből hiányoznak azok a hatástanulmányok és megfelelő garanciák, amelyek alapján indokolható lenne a szabályozás módosítása. Az intézmény ezért a javaslat jelenlegi formájának elutasítását kérte.
Fenechiu szerint az elutasító álláspontok és a politikai támadások miatt már alig maradt esély az érdemi egyeztetésre. „Nem szeretném kitenni a Nemzeti Liberális Pártot alaptalan és aljas támadásoknak egy személyes kezdeményezés miatt, amelyet a PNL politikai ellenfelei erkölcstelen és elfogadhatatlan módon használnak fel politikai célokra” – írta a szenátor, hozzátéve, hogy ezért döntött aláírásának visszavonása mellett.
Fenechiu visszalépése ellenére a törvényjavaslatot egyelőre nem vonták vissza. A szenátus hivatalos nyilvántartásában már csak Victoria Stoiciu és Cristian Ghinea szerepel kezdeményezőként, a tervezetet pedig véleményezésre továbbították az illetékes intézményeknek.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom