Grindeanu már nem zárja ki a PSD-AUR kormányt, az AUR három feltételt szab

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Nagy lenne az esélye annak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) koalíciós kormányát megszavazza a parlament, mondta hétfő este az Antena 3-nak adott interjújában Sorin Grindeanu. A PSD elnöke először beszélt nyilvánosan a PSD és az AUR lehetséges közös kormányzásáról, korábban ezt a lehetőséget kizárta.

A PSD-AUR kormány lehetőségére vonatkozó kérdésre Grindeanu azt mondta, hogy jelen pillanatban ez távoli, mert előbb Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnöknek el kell buknia a kormányalakítással. „Várjuk meg, amíg odajutunk” – mondta. Grindeanu ezután azt fejtegette, hogy a parlamenti választásokon a PSD és az AUR szerezte meg a legtöbb szavazatot, de együtt sem rendelkeznek a kormányalakításhoz szükséges 233 szavazattal, bár közel állnak hozzá. „Természetesen nagyon nagy az esélye egy PSD-AUR kormány elfogadásának, tekintve, hogy van 60 független törvényhozó is” – mondta.

A PSD elnöke arra is kitért, hogy amikor legutóbb próbált puhatolózni George Simionnál, az AUR elnöke azt mondta neki, hogy ő csak az előrehozott választásokat szeretné elérni, semmi mást.

Grindeanu arra a kérdésre, hogy lehetséges-e, hogy a PSD és az AUR még 2028 előtt közös kormányt alakít, a PSD elnöke azt válaszolta, hogy ezt nem zárná ki. „Természetesen az AUR-nak ehhez egyrészt bizonyos dolgokat meg kell tennie, már beszéltem nekik ezekről a feltételekről, másrészt akarnia kell a kormányzást. Mert ők ellenzékben akarnak maradni, hogy állandóan kritizáljanak” – tette hozzá a PSD elnöke.

Erre reagálva George Simion a Hotnewsnak azt nyilatkozta, hogy „jó lenne, ha Sorin Grindeanu nem folytatna suttyomban megbeszéléseket az AUR parlamenti képviselőivel és felhagyna azzal, hogy bizonyítékot kérjen tőlünk a jó magaviseletünkre, mert ezt ugyanúgy mi is megtehetjük. Mostanság sokkal inkább érdekel minket a romániai demokrácia sorsa, mint egyesek nyilvánvaló próbálkozásai arra, hogy az AUR szavazataival kormányozzanak anélkül, hogy a párt szavazóit tiszteletben tartanák és anélkül, hogy elfogadnák, hogy az elnökválasztás érvénytelenítésének, és annak, ami utána következett, annak véget kell vetni”.

Az AUR második embere, Petrișor Peiu nem sokkal korábban a Digi24-en lehetségesnek nevezte az AUR-PSD kormánykoalíciót, és három feltételt fogalmazott meg az AUR részéről:

  • az AUR nem szavaz meg olyan kormányt, amelynek nem része
  • az AUR nem szavaz meg olyan kormányt, amelyik nem vállalja fel a válságkezelési programjának legfontosabb pontjait
  • az AUR garanciát akar a második feltétel teljesülésére, például azzal, hogy az AUR miniszterelnöki, esetleg más, hasonló kaliberű funkciót kapjon

A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem szavazza meg a Siegfried Mureșan vezette kormányt.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!