Elhunyt Szabó Tamás erdélyi fotográfus

Életének 94. évében elhunyt Szabó Tamás fotográfus, közölte a Régi Fotók Erdélyből Facebook-oldalon az Azopan Fotóarchívum alapítója, Szőcs Edgár.
Szabó Tamás 1933. február 18-án született Aradon, de már Kolozsváron érettségizett, és itt teljesedett ki fotóművészként is. A hagyatékának egy részét őrző Quadro Galéria oldalán elérhető életrajza szerint 1953-tól kezdődően vett részt az országos fotóművészeti kiállításokon, 1961-től számos romániai újság és folyóirat közölte a fényképeit, 1965-től a Romániai Fotóművészek Szövetségének tagja lett, 1978-ban a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (AFIAP) fotóművész címmel tüntette ki. 1962–1995 között az Erdélyi Néprajzi Múzeum fényképészeként végzett meghatározó dokumentációs munkát, 1980–1990 között a Kolozsvári Román Állami Színház fényképésze volt, 1995–2007 között a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár fényképészeként is dolgozott.
Emellett operatőrként is tevékenykedett, 1955-től a Bolyai Tudományegyetem Film- és Fotólaboratóriumában, 1970–1973 között a Román Televízió magyar adásánál is.
Több fotóalbuma jelent meg és több mint 150 kötetben szerepeltek a fényképei.
A Quadro Galéria 2022-ben rendezett kiállítást az 1970-es és 1980-as években készült portréiból, Közeledés címmel. „A fotográfiában a részletek azok, amelyek által értelmet és kifejezőerőt nyer az összkép, és ez a megalkuvást nem ismerő részletekre való odafigyelés az az elv, amelyet Szabó Tamás követett, tudatosan és kitartóan, fényképészpályája során. A témák és műfajok tekintetében is igen változatos életművének állandó fókuszpontja a jelenetek oly módon történő megörökítése, hogy azok tudatosítsák a nézőben a bennük rejlő képességet a téma, a személy hiteles és őszinte feltárására” – írta róla Xenia Tinca, a kiállítás egyik kurátora.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom